Civilek, szakmai szervezetek és minisztériumok ültek egy asztal mögé
Közösen lépnének fel a szélsőségesek ellen a minisztériumok
Három minisztérium is egyeztetett arról, miként küzdhetnek meg a tárcák közösen az egyre erősödő radikalizmussal. Végül döntés született arról, hogy összehangolják a tevékenységüket.
Az egyeztetésen Tomáš Drucker (Hlas) képviselte az iskolaügyet, Boris Susko (Smer) az igazságügyi minisztériumot, Matúš Šutaj Eštok a Hlas pártelnöke pedig belügyminiszteri minőségében volt jelen.
Mindhárom résztvevő egyetértett abban, hogy problémát okozhat az ország számára a fiatalok „növekvő radikalizációja” – ezt a jelenséget pedig koordináltan, a tárcák tevékenységének összekötésével szeretnék kezelni. Nem csak a minisztériumokat érintené a munka, a civil szervezetek és a megelőzéssel foglalkozó szakmai intézmények is bevonódnak a kerekasztal munkájába.
Drucker szerint a fiatalok radikalizációja nem csak saját magukra, de a társadalom biztonságára is veszély jelent. Az iskolaügyi miniszter szerint az eddigi lépések, legyenek bármennyire is jók, már nem elegedőek a helyzet kezelésére – fokozni kell az erőfeszítéseket és főként a terepmunkán kell erősíteni.
Matúš Šutaj Eštok felhívta a figyelmet arra, hogy a szélsőséges eszmék megerősödése nem csak szlovákiai, de globális folyamat. A belügyminiszter szerint a legégetőbbnek Kelet-Szlovákiában bizonyul a probléma, ahol a tinédzserek mellett a fiatalabbak is érintettek. A Hlas vezetője jelezte, hogy a következő tanácskozást már a tárcája koordinálja.
Boris Susko igazságügyi miniszter szintén prioritásnak nevezte a szélsőségesek elleni fellépést és támogatta egy koordinációs testület kialakításának ötletét is. Jozef Mikloško gyermekügyi ombudsman a fiatalok radikalizációja és a kedvezőtlen élethelyzetük közti kapcsolatok fontosságára hívta fel a figyelmet, míg Juraj Vršanský ( Liga a Lelki Egészségért) a megelőzés jelentőségét hangsúlyozta a tanácskozást követően.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.