Pozsony. A HZDS és a Smer közeledése a két pártvezető, Vladimír Mečiar és Robert Fico hozzáállásának függvénye, jelentette ki a Viliam Soboňa, a HZDS alelnöke a Joj televízió Hetes című vitaműsorában.
Közel van a közeledés?
Pozsony. A HZDS és a Smer közeledése a két pártvezető, Vladimír Mečiar és Robert Fico hozzáállásának függvénye, jelentette ki a Viliam Soboňa, a HZDS alelnöke a Joj televízió Hetes című vitaműsorában. Soboňa szerint e két pártnál az elnökök befolyása meghatározó, az pedig elképzelhetetlen, hogy ne Vladimír Mečiar álljon a mozgalom élén. Ezt a lehetőséget egyenesen kizártnak tartja. A HZDS erős embere feltételezi, hogy a jelenlegi kormánykoalíció a 2006-ban esedékes választások után is szeretne hatalmon maradni, ezért van szüksége pártjának szövetségesekre.
Jirko Malchárek, az ANO képviselője úgy gondolja, a koalíció képes lesz a következő parlamenti választásokig kormányozni. Ezért a két ellenzéki párt közeledésének nem tulajdonít különösebb jelentőséget. Malchárek azt is elmondta, pártja igényt tart az egyik parlamenti alelnöki posztra. Sőt, Malchárek maga is szívesen foglalna helyet a házelnök helyettesének székében. Azt viszont nem tartja helyénvalónak, hogy ezzel a funkcióval valamelyik független képviselőt bízzák meg. (SITA)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.