Közegészségügyi Hivatal: a karanténból ki lehet menni a boltba
2021. február 22. 18:09
Korábban a Főügyészség azt közölte, a rendelkezéssel a Közegészségügyi Hivatal átlépte a jogszabályban meghatározott kompetenciáit, a kérdéses intézkedés törvénysértő, ezért annak törlését javasolják. Az intézkedés visszavonását a Kereskedelmi Szövetség (Zväz obchodu SR) is kérte.
Az ügyben a Közegészségügyi Hivatal lapunknak adott írásos nyilatkozatában azt közölte, visszautasítják, hogy törvényt sértettek volna. „A tiltakozás a Főügyészség jogi véleménye, nem egy végleges döntésről van szó” – írják. A hivatal rámutat, a kérdéses rendelet hiányában egyes polgárok élelmiszert sem tudnának beszerezni. „Ez fokozottan érintené a magányos embereket és az időseket” – teszik hozzá.
A Kereskedelmi Szövetség a kérdéses rendelkezés törlése mellett az idősek számára fenntarott vásárlási sáv eltörlését, vagy módosítását is kérte. Szerintük 7:30 és 9:00 között kellene ilyen sávot meghatározni. A Közegészségügyi Hivatal azonban kitart az időseknek fenntartott vásárlási sáv megléte mellett. Egyben arra kérik a 65 év felettieket, hogy a saját érdekükben a jelenleg hatályos intézkedés szerint 9 és 11 óra között járjanak vásárolni.
Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.
Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.
A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.
Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.
Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.
Támogatom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.