Kossuth-szobrot köpdöstek, most a magyar szavazatot akarják

20 ezer ember követeli Kotleba pártjának betiltását
Dunaszerdahely |

A közösségi oldalon futótűzként terjed egy olyan röpcédula fényképe, amelyen valaki arra buzdítja a magyarokat, hogy a szélsőségesekre szavazzanak. A magyar nyelvű röplap Dunaszerdahelyen jelent meg.

„Én, mint felvidéki magyar, Marian Kotlebára szavazok!” – áll a dunaszerdahelyi autók szélvédőjén megjelent szórólapon, amelyet többen is megosztottak közösségi oldalaikon. A szórólap terjesztője ismeretlen, nem találhatóak rajta sem a megrendelőre, sem a kivitelezőre utaló információk. Amennyiben azonban kiderül, hogy a szórólapok mögött Kotleba pártja, a Mi Szlovákiánk Néppárt áll, az törvényszegésnek minősülne. A választási kampányra vonatkozó szabályozás szerint ugyanis kötelező, hogy a fizetett reklámok, óriásplakátok és szórólapok tartalmazzák a megrendelő és a kivitelező adatait. Ez csak azokra a tárgyakra nem vonatkozik, amelyeken kizárólag a párt neve szerepel. A költségeknek azonban minden esetben meg kell jelenniük a párt transzparens számláján. Kérdéseinkkel kerestük a ĽSNS-t is, de lapzártáig nem válaszoltak.

 

A szórólap szerzője szerint a magyarok jogait, ha akarnák, sem vehetnék el, mivel azokat „nemzetközi törvények garantálják.” A szöveg végén a szerző arra biztat, hogy „szavazzunk bizalmat és adjunk esélyt Marian Kotlebának és pártjának, az ĽSNS-nek, hadd bizonyíthassa tettekkel az ígéreteit.”

A Magyar Közösségi Összefogás felháborítónak tartja, hogy Kotleba magyar üzenetekkel kampányol a Csallóközben. „Az Összefogás megdöbbenéssel áll a kampányakció előtt, hiszen Kotlebáék pár évvel ezelőtt még épp az itt élő magyarok ellen uszítottak. Ki ne emlékezne, amikor Kotleba és társai felsorakozva köpdösték le a rozsnyói Kossuth-szobrot, ezzel meggyalázva minket?!” – közölte a párt. Szerintük a szélsőségesek ki akarják használni az elmúlt négy év csalódásait, így próbálva szavazatokat szerezni a magyaroktól.

A Híd állásfoglalásában azt írja, a szórólap állításai nem fedik a valóságot, írója hazudik. „A környezetvédelmi minisztériumtól csak Dunaszerdahely több mint 100 millió euró támogatást kapott ivóvíz- és szennyvízhálózat építésére, szemétgyűjtő udvarok kialakítására, iskolák hőszigetelésére és egyéb jellegű fejlesztésre – tudatta lapunkkal Magdeme Klára, a párt szóvivője. – Aki bármelyik szlovák pártra adja le szavazatát, az egyetlen esélyes magyar érdekképviselet, a Híd parlamentbe jutását gyengíti.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?