Közélet
Képarchívum - TASR-felvétel

A kormány a szociális partnerekkel tárgyalna az új prioritásokról

TASR

2018. április 17. 11:14

Pozsony | A kormány tárgyalásokat akar folytatni a szociális partnereivel a következő időszak legfontosabb tennivalóiról. Ezt a kormány, az iparágak és a munkaadói szövetségek hétfői háromoldalú tárgyalása során mondta Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő azt is hozzátéve, hogy érdekében áll, hogy tovább folytatódjon a megfelelő párbeszéd a partnerekkel.

A kormányfő elmondta, hogy fontos a számára, hogy kiderüljön, ki mit vár az új kormánytól, és az, hogy a partnerek számára is világosak legyenek a kormány elvárásai. Annál is inkább, mert a kormány tagjai már külön fognak találkozni az egyes partnerekkel. Pellegrini fontosnak tartja, hogy a partnerek a tárgyalóasztal mellől tárgyaljanak, és ne üzengessenek egymásnak a sajtón keresztül. 

Hozzátette: több érdekes javaslatról is tárgyaltak. Külön kiemelte a duális képzésben tervezett változtatásokat. „Örülök, hogy a duális képzést sokkal vonzóbbá tehetjük azzal, hogy az iskolák visszakapják a diákokra kapott támogatás eredeti összegét, és hogy ráadásul juttatásokat kapnak a kisvállalatok, illetve azok, akik a diákoknak közvetlenül a vállalatukban nyújtanak képzést” – tette hozzá a kormányfő.
 

2018. április 13. 17:19

Pellegrinit is bírálják a Smer EP-képviselői
Önnek ajánljuk