Közélet

Korčok: a NATO-ban felmerült, hogy Szlovákiába is egységeket küldenek

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) fontolgatja, hogy katonákat küld Szlovákiába. Ezt az információt Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszter is megerősítette a parlament külügyi bizottságának csütörtöki ülése után. Hangsúlyozta, hogy egyelőre nem született döntés az ügyben.
author
TASR

2022. január 27. 12:50

Frissítve
Ivan Korčok
Ivan Korčok - TASR/AP-felvétel

Arról, hogy a NATO fontolgatja, ezer-ezer katonát küld Romániába, Bulgáriába, Magyarországra és Szlovákiába, csütörtökön tájékoztatott a brit Sky News csatorna.

"Ez nem a szlovák fél kérése, ez a szokásos védelmi stratégia része, a kialakult helyzetre adott válasz" - mondta Korčok. A NATO a következő napokban, hetekben fogja megvitatni a kérdést. "A Baltikumban, Lengyelországban vannak ilyen katonai struktúrák, és ezek a 2014-ben történtek miatt vannak ott. Mivel azt gondoltuk, hogy a helyzet már nem fog úgy eszkalálódni, mint 2014-ben, a NATO-struktúrák bővítése leállt" - fejtette ki a külügyminiszter.

Korčok a külügyi bizottság csütörtöki nem hivatalos ülésén az ukrajnai helyzetről és az éppen zajló diplomáciai tárgyalásokról tájékoztatta a négy jelen lévő képviselőt. "A végkövetkeztetésem az, hogy valóban feszült a helyzet, de még megoldható. Mindenképpen lépéseket kell tenni a deeszkaláció felé, el kell hárítanunk azt a valós fenyegetést, hogy katonai akcióra kerülhet sor Ukrajna ellen, ez elfogadhatatlan" - szögezte le a külügyminiszter. Egyben felszólította az ellenzéket, hogy fogalmazza meg egyértelműen, egy potenciális konfliktus esetén melyik oldalon állna.

A tájékoztatás szerint az Egyesült Királyság is fontolgatja, hogy további néhány száz katonát küld Kelet-Európába, még az Ukrajnát fenyegető esetleges orosz invázió előtt. Oroszország az Ukrajnával közös határán több tízezer katonát állomásoztat, és fegyvereket is felhalmozott. A NATO-misszió a brit csatorna tájékoztatása szerint csak akkor valósul meg, ha mind a 30 tagállam beleegyezik.

Moszkva több mint egy hónappal ezelőtt kiterjedt biztonsági garanciákat kért az Egyesült Államoktól és a NATO-tól, köztük azt, hogy Ukrajna ne váljon NATO-taggá.

Oroszország az utóbbi időben mintegy százezer katonát sorakoztatott fel az ukrán határ közelében. A nyugati országok szerint Ukrajna megtámadására készülhet, Moszkva ezt tagadja. Egy ukrajnai invázió esetén Oroszország kemény szankciókra számíthat az Egyesült Államok és szövetségesei részéről.

Orosz katona egy hadgyakorlat során Fotó: TASR/AP

2022. január 26. 17:15

Orosz-ukrán háború: Szlovákia orosz lőtávolba került
Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Andrej Doležal

Doležal: Fontosabb dolgunk is van, mint a Komárom–Pozsony vasútvonal

gyerekkórház

Gyermek-kardiocentrum – Több ezer gyermek életét mentette már meg

koronavírus

Alig több mint 400 PCR-tesztet végeztek vasárnap – mutatjuk, mennyi lett pozitív

Volodimir Zelenszkij

Zelenszkij azzal vádolja Macront, hogy engedményeket tenne Oroszországnak

koronavírus Észak Korea

Százezrével fertőződnek meg az emberek koronavírussal Észak-Koreában

Kálvária

A kálváriadombról madártávlatból ismerkedhet Lévával

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.