Kollár és Sobotka szerint együtt kell működni a koronavírus leküzdése érdekében

kollár sobotka

Szlovákia és Ausztria kapcsolatai a koronavírus ellenére is nagyon jók. A jövőben folytatják az együttműködést, mind a koronavírus-járvány esetleges második hulláma, mind más krízisek megoldása esetén. Ebben egyezett meg Boris Kollár (Sme rodina) szlovák és Wolfgang Sobotka osztrák parlamentelnök Bécsben, a pénteki közös tárgyalásukon.

„Megbeszéltük a járvány elleni küzdelem során szerzett tapasztalatainkat, de az esetleges második hullám esetére tervezett lépésekről is egyeztettünk” – közölte Kollár.

Mint elmondta, Sobotkának azt ígérte, hogy egy esetleges újabb határzár idején mindent megtesz azért, hogy azok a szlovákiai polgárok, akik ausztriai szociális otthonokban, idősek otthonában vagy az egészségügy területén dolgoznak, átjussanak a határon. Hozzátette: az osztrák fél is hasonló ígéretet tett. A polgárok hazaszállításánál nyújtott segítséget is megköszönte.

A szlovák parlament elnöke jelezte, hogy Ausztria ígéretet tett arra, hogy segíteni a fogja az ún. demokratikus műhelyek létrehozását Szlovákiában, amelyekben a parlamentarizmus jelentőségét és működését oktatnák a fiataloknak.  

„Ma a fiatalok nem foglalkoznak a politikával, ami nagy kár, mivel a politika gyakorlatilag az egész életüket meghatározza” – jegyezte meg.

„Arról beszéltünk, hogy hogyan küzdhetünk meg a koronavírus második hullámával, és milyen intézkedéseket vezethetnénk be” – mondta Sobotka azt is hozzátéve, hogy az Európai Unió ennek nem volt annyira sikeres koordinátora. „Erős struktúrákra van szükségünk ahhoz, hogy legyőzzük a válságot” – tette hozzá.

Sobotka emlékeztetett: Ausztria az ún. slavkovi háromszög jelenlegi elnöke. Kijelentette: ezen a háromszögön belül továbbra is intenzíven együtt fognak működni. A két parlamentelnök abban is egyetértett, hogy ezt a hármas együttműködést a balkáni országok felé is ki kellene terjeszteni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?