Kočner alkalmazottjait is kihallgatják

Andrej Tóth
Bazin |

Az ebédszünetet követően Andrej Tóth és Erik Schwartz vallomását hallgatja meg a bíróság. Tóth Kočner bacsfai golfpályájának, hotelének és éttermének menedzsere, Schwartz pedig a golfpálya eredeti, egyben társtulajdonosa.

Tóth elmondása szerint Marián Kočnert lányán, Adrianán keresztül ismerte meg, aki alkalmazta őt.

Állítása szerint mindössze négyszer látta Kočnert, kétszer pedig Zsuzsovát. Egyszer golfozás közben, másodszor pedig akkor, amikor a hotel éttermének teraszán együtt étkeztek Kočnerrel. 

„Közösen ültek, de hogy miről beszélgettek, azt nem hallottam” 

– mondja vallomásában Tóth.

Úgy emlékszik, Zsuzsová piros színű Mercédesszel érkezett a hotelbe. 

Tóth vallomását azzal zárta, hogy 2019 decemberében befejezte a munkát az említett pozícióban.

Schwartz elmondása szerint régről ismeri Kočnert, kapcsolatuk azután vált szorosabbá, miután Schwartznak, a bacsfai golfpálya eredeti tulajdonosának gondjai adódtak a Tatra bankkal, akik a hitel azonnali letörlesztését kérték tőle. Ekkor jött képbe Kočner, aki a golfklub társtulajdonosává vált.

Schwartz szerint Kočner azonnal nagyobb újításokat végzett a klubbon, a vendégek közül azonban többen is elmaradoztak a vállalkozó rossz hírneve miatt.

A társtulajdonos arról is vallott, hogy Kočner egyszer bemutatta neki Dobroslav Trnkát is, majd jelezte, hogy Trnka számára mindig biztosítani kell, hogy horgászni tudjon a hotel területén lévő tóban.

A hotelben többször megfordult egy nő is, aki piros Mercédesszel járt, és rendszerint egy csomagot hozott Kočnernek, amiért a vállalkozó pénzt fizetett neki. Schwartznak azonban csak a Kuciak-gyilkosság medializált információi után vált nyilvánvalóvá, hogy a nő Zsuzsová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?