Klus: Iskolai előadásokat tartunk a fiataloknak Európa jövőjéről

Martin Klus

Az iskolai beszélgetések célja, hogy bevonjuk a fiatalokat az Európa jövőjéről szóló nemzetközi konferenciába - mondta Martin Klus, a külügyminisztérium államtitkára a Gašper Dovžan szlovén külügyi államtitkárral folytatott megbeszélése után. Az iskolai beszélgetések a külügyminisztérium Vissza az iskolába (Back to School - Späť do školy) elnevezésű kezdeményezése nyomán valósulnak meg, a projekt az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) része.

Dovžan és Klus kedden (január 18.) részt vett a pozsonyi Galileo School két tannyelvű magángimnáziumban tartott előadáson. „Megvitattuk az EU-tagsága által a fiataloknak kínált lehetőségeket, de az is érdekelte a diákokat, hogyan viszonyul a két ország az Északi Áramlat-2 gázvezetékhez vagy az orosz-ukrán határon kialakult helyzethez" - mondta Klus.

Dovžan beszélt a EU-Tanács szlovén elnökségről is. „Néhány hónapon belül Szlovákia veszi át a visegrádi négyek (V4), valamint a slavkovi hármak (S3) elnökségét. Készen állunk a Szlovéniával való szorosabb együttműködésre. Számos európai és regionális politikai kérdésben hasonló álláspontot képviselünk" - mondta Klus.

A Vissza az iskolába projekt keretében több középiskolába is ellátogatnak a külügyminisztérium munkatársai, hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését az uniós ügyek iránt.

Klus és Dovžan megvitatta a kétoldalú együttműködés további lehetőségeit, valamint az európai és a regionális politika aktuális kérdéseit. „Jelenleg az egyik ilyen téma az oltási igazolványok elismerése, mivel az uniós országok szabályozásai eltérők. Ezért állapodtunk meg abban, hogy a jövő héten Brüsszelben, az Általános Ügyek Tanácsának (GAC) idei első ülésén közösen próbálunk megoldást találni erre a problémára" - mondta Klus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?