A várakozásoknak megfelelően kizárták a Smer pártját a PES-ből, az európai szocialistákat tömörítő pártból.
Kizárták a Smert az Európai Szocialisták Pártjából
A PES a hollandiai Amszterdamban tartotta aktuális kongresszusát és a korábbi előrejelzéseknek megfelelően a 2023-as választás után felfüggesztett Smer sorsáról is döntöttek. Giacomo Filibeck, a PES főtitkára szerint a pártcsaládba tartozó formációknak ugyanazokat az értékeket kell vallaniuk, ennek pedig a Smer nem felelt meg – „mélyen elutasítják” a szlovákiai kormánypárt politikai célkitűzéseit.
A Smer-t története során már kétszer is felfüggesztették, a 2006-os koalíciókötést követően az SNS-szel és a Vladimír Mečiar-vezette HZDS-szel azonban még visszakerült az európai szocialistákhoz. Tizenhét évvel később már nem maradt következmények nélkül az újabb koalíciókötés és Fico politikája.
A Smer tudomásul vette a döntést és számított is rá – a párt a hétvégi munkakongresszusán foglalkozott az üggyel, megbízta az európai parlamenti képviselőit azzal, hogy tárgyaljanak egy másik frakcióhoz való csatlakozásról, vagy egy új együttműködés létrehozásáról. Kézenfekvő megoldásnak tűnhet például az is, hogy a párt a Patriótákhoz csatlakozik – benne Orbán Viktorral és a Fidesz-szel, valamint Andrej Babiš újonnan megválasztott cseh kormányfő ANO-jával.
Fico korábban tájékoztatta a sajtót arról, hogy Stefan Löfven PES-elnök telefonon is egyeztetett vele a kifogásairól, az európai szocialistáknak problémája volt Fico Putyinnal tartott egyeztetéseivel és moszkvai látogatásával, valamint a pekingi útjával is. A Hlas tagságát korábban szintén felfüggesztették, de a pártról nem tárgyaltak.
A szlovák kormányfő a facebook-oldalán kommentálta az eseményeket. Elmondása szerint ha valóban a kínai és orosz ünnepségen való részvétel, valamint a szlovák alkotmánymódosítás indokolta a párt kizárását, akkor arra valójában büszke.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.