Kiska, Fico, Danko: az EU-nak nincs alternatívája

Pozsony |

<p>&quot;Az európai és atlanti irányultság egyértelmű megőrzése Szlovákia stratégiai érdeke, az Európai Uniós és NATO tagság pedig alapvető keretet jelent az ország biztonsága, stabilitása és erősödése tekintetében&quot; - jelentette ki Robert Fico kormányfő hétfőn Pozsonyban.</p>

Robert Fico abból a közös állásfoglalásból idézett, amelyet hétfői pozsonyi találkozóján fogadott el a három legfőbb szlovák közjogi méltóság, miután az ország stratégiai külpolitikai céljairól tárgyalt a pozsonyi várban.

Az Andrej Kiska, államfő, Andrej Danko házelnök és Robert Fico által is aláírt dokumentum A legfőbb közjogi méltóságok állásfoglalása Szlovákia, Európai Uniós és NATO tagságának prioritásairól címet viseli. Annak megállapításait közösen tartott sajtótájékoztatójukon ismertették a találkozó résztvevői.

A dokumentumban egyebek mellett leszögezik: az EU, Szlovákia, illetve lakosai számára olyan élettér és értékrend, amelynek nincs alternatívája.

Robert Fico a találkozó okairól és időzítéséről szólva azt mondta: fontosnak tartották egyértelműsíteni az ország külpolitikai irányultságát, s azt, hogy Szlovákia kész teljesíteni a vállalásait, tekintettel arra, hogy az elmúlt években "eltűnt az ez irányű, a széles körű politikai konszenzus az országban."

Robert Fico úgy vélekedett: nehezen lehetett volna jobban időzíteni a találkozót mint most, két nappal a cseh választások után. Kijelentette: úgy tűnik Szlovákia kezd "proeurópai szigetté" válni a közép-európai térségben.

Fico sikeresnek értékelte a szlovák külpolitikát, példaként pedig azt hozta fel, hogy sikerült szuverenitást demonstrálni a migráció megítélésében és a kettős élelmiszerminőség kérdésében is. Sok kihívás vár az Európai Unióra, amely - mint fogalmazott - útkereszteződéshez ért. Majd ismét idézve a közös állásfoglalásból hozzátette: "Szlovákia érdekében előnyben részesítjük az unió összes tagországának közös előrelépését. Ezt közösen akarjuk elérni a szomszédos országokkal, mindenekelőtt a visegrádi négyekkel (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország), valamint más stratégiai partnereinkkel is. Ugyanakkor készen állunk arra is, hogy amennyiben a tagállamok egy csoportja gyorsabban fog előrehaladni az integráció bizonyos területeken, részesei legyünk ennek a folyamatnak, részesei legyünk ennek a magnak."

Andrej Kiska államfő rendkívül fontosnak minősítette a közös állásfoglalásról született megegyezést és azt, hogy ezzel a lakosság előtt is egyértelművé tették az ország irányultságát. Ez szerinte azért is fontos, mivel: "erősödnek az integráció ellenes hangok, amelyek politikai kampányok részévé válik itthon és a környező országokban is." Leszögezte: Szlovákia csak az erős és összetartó Európában lehet sikeres. Megjegyezte: egyetlen uniós tagállam sem képes arra, hogy a fontos problémákat maga oldja meg.

Andrej Danko, a pozsonyi törvényhozás elnöke fontosnak nevezte a megegyezést a három legfőbb közjogi méltóság együttműködése, valamint annak tükrében, ahogy az országra kívülről tekintenek. Az ország NATO tagságáról szólva kijelentette: nem hiszi, hogy arra ma az "ésszerű politikai erők" palettáján bárki is alternatívát tudna nyújtani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?