Pozsony. Vádemelési javaslatot tettek egy pozsonyi férfi ellen, akit 250 ezer korona kenőpénz átvétele közben füleltek le. Jozef H.
Kis kávéházi korrupció
Pozsony. Vádemelési javaslatot tettek egy pozsonyi férfi ellen, akit 250 ezer korona kenőpénz átvétele közben füleltek le. Jozef H.-t közvetett korrupcióval gyanúsítják, szabadlábon védekezhet, s akár háromévi szabadságvesztésre is ítélhetik – tájékoztatta lapunkat Jana Pôbišová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa.
Két pozsonyi lakos fellebbezést nyújtott be egy polgári peres ügyben. Ismerősük, Jozef H. augusztus 6-án felajánlotta nekik: kapcsolatai révén a kerületi bíróságon el tudja intézni, hogy a fellebbezéssel gyorsabban foglalkozzanak. Cserébe 500 ezer koronát követelt. Az egyik érintett személy az esetet jelentette a rendőrségen, s beépített ügynökként is együttműködött. Egy fővárosi kávézóban átadta a kért összeg felét, s Jozef H. ekkor bukott le. (sz. a.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.