Kimutatták a koronavírus delta variánsának még fertőzőbb alvariánsát Szlovákiában

koronavírus

Szekvenálási eljárással kimutatták az új koronavírus delta variánsának AY.4.2 szubvariánsát Szlovákiában.

Októberben összesen 2681 pozitív mintát szekvenáltak, ebből nyolc esetben mutatták ki az említett szubvariánst – tájékoztatott Daša Račková, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője pénteken.

Az átviteli tényező a pozitív teszteredményt produkált személyekkel való érintkezés volt. Azok közül, akik esetében kimutatták a szubvariánst, hét személy oltatlan volt, egyet már beoltottak. Ján Mikas tiszti főorvos elmondta: az AY.4.2 alváltozat a jelenlegi ismeretek szerint 10-15 százalékkal fertőzőbb, mint az „anyai ág”. Hozzátette: a járványügyi szakemberek figyelemmel kísérik a helyzet alakulását és az alváltozat terjedését.

„Ez egy olyan vírustípus, amely fertőzőbb, a fertőzőképesség időtartama rövidebb, és úgy tűnik, az általa okozott betegség súlyosabb lefolyású” – közölte Elena Prokopová, az egészségügyi minisztérium gyermekgyógyászati szakértője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?