Gubík: Ebben a történetben mi vagyunk a zsidók! – az ellenzékkel tüntetett a Szövetség Pozsonyban (GALÉRIA)

Tüntetés-Pozsony

Ma este 9 városban ellenzéki tiltakozás volt a büntetőtörvénykönyv módosítása miatt. A tiltakozás a maffia ellen című akcióhoz, amelyet a PS, az SaS, a KDH és a Demokraták pártok szerveznek, Pozsonyban a Magyar Szövetség is csatlakozott. 

Az ellenzéki pártok elsődlegesen azt szeretnék elérni, hogy Peter Pellegrini köztársasági elnök megvétózza a büntetőtörvénykönyv módosítását, amelyet múlt héten, botrányos körülmények között fogadott el a parlament. A módosítás ugyan tartalmazza az úgynevezett „horalky-paragrafust” is, vagyis a kisebb bűncselekmények visszaeső elkövetőit szigorúbban bünteti, emellett azonban három olyan új tényállást is megállapít, amelyek korlátozzák az általános szabadságjogokat és nehezítik a szervezett bűnözés elleni harcot. 

A módosítás értelmében akár 6 hónapos börtönbüntetés is kiszabható azokra, akik megkérdőjelezik a Beneš-dekrétumokat, bűncselekmény lesz a „választási kampányba való beavatkozás” külföldi támogatással, és gyakorlatilag lehetetlenné teszi az együttműködő vádlottak vallomásának felhasználását a bíróságokon. 

A Szövetség Pozsonyban tüntet 

A négy párt kilenc városban szervezett tiltakozóakciót - Pozsony mellett Eperjesen, Gölnicbányán (Gelnica), Nagyszombatban, Iglón, Kassán, Nyitrán, Trencsénben és Besztercebányán. A pozsonyi rendezvényhez csatlakozott a Magyar Szövetség is, elsősorban a Beneš-dekrétumokra vonatkozó tiltás miatt. 

„Ez egy fontos pillanat. A keddi gyűlésen beszédet mond Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke is”

 – jelentette be a Szövetség részvételét a nagygyűlésen Michal Šimečka, a PS elnöke. Mint mondta, Szlovákiában minden nagy demokratikus változásnál ott voltak a magyarok is, úgy 1989-ben, mint 1998-ban, meggyőződése, hogy ott lesznek Fico maffiakormányának a leváltásánál is. 

Gubík a Denník N-nek adott interjújában arról beszélt, hogy a Szövetség se nem kormánypárt, se nem ellenzéki párt.

 „Ami azonban a nemzetiségek jogállását illeti, kirajzolódóban van, hogy kivel tudunk együttműködni. Az utóbbi két hét eseményei azt mutatják, hogy az ellenzéki vezetők ezt komolyan gondolják”

 – mondta Gubík. 

Gubík Ficónak üzent 

Gubík László pártelnök magyarul köszöntötte a résztvevőket, majd felszólalásában megtalálta a rokonságot önmaga, és Michal Šimečka, a PS elnöke között.

„Michal Šimečka biológiai nagyapja, Milan Šimečka volt az a szlovák értelmiségi, aki az én politikai nagyapám, a Charta 77 magyar aláírója, Duray Miklós mellett állt ki, amikor őt a csehszlovák kommunisták bebörtönözték”

 – mondta beszédében Gubík. 

A legfontosabb feladatnak ő is a btk. módosításának eltörlését tartja, amit szerinte most a legegyszerűbben Peter Pellegrini köztársasági elnök tud megtenni. 

„Mr. Pellegrini, rombolja le ezt a törvényt!”

 – üzente Gubík Pellegrininek, utánozva ezzel Ronald Reagant, aki ugyanígy kérte Gorbacsov szovjet elnököt, hogy rombolja le a berlini falat. 

Gubík emellett azt is elmondta, hogy a Magyar Szövetség szerint mire lenne még szükség ahhoz, hogy a szlovákiai magyarok valóban otthon érezhessék magukat Szlovákiában: kisebbségi jogállásut szabályozó törvény, a nemzetiségi iskolahálózat sajátosságairól szóló jogszabály, magyar a nyelvünk hivatalossá tétele, a magyarok lakta vidék gazdasági fellendítése. „Emellett hiányzik egy bocsánatkérés a 2. világháború után történt kollektív jogfosztásokért” – mondta Gubík. 

Mint mondta, a Magyar Szövetség ezek mentén keresi a politikai partnereit, mert csak ezek nyithatnak új fejezetet a szlovák-magyar együttélésben. Majd Robert Fico miniszterelnököt bírálta, aki azzal védte a Beneš-dekrétumokat, hogy azok kétségbevonása olyan lenne, a holokauszt tagadása. 

„Itt az ideje ezt helyre tenni, mert ebben a történetben mi vagyunk a zsidók!”

- mondta Gubík. Mint mondta nagyapját gyerekként az elnöki dekrétumok alapján csehországi kényszermunkára deportálták, nagyanyja családját kilakoltatták Magyarországra. 

„Nekem pedig fél év cella jár, ha azt mondom, hogy ez nem volt igazságos. Hát hol élünk »do psej matere«?”

 - üzent a miniszterelnöknek Fico kedvenc káromkodásával Gubík. 

Szerinte a szlovák államiságot szabályozó dekrétumokat senki nem vonja kétségbe, de megnyugtatóan rendezni kellene a 13, kollektív bűnösséget szabályozó dekrétum kérdését.  

Beszéde végén magyarul is meghívta a résztvevőket Dunaszerdahelyre, ahol szombaton délután, a kitelepítettek emlékművénél szervez tiltakozóakciót a Magyar Szövetség. 

Galéria

Šimečka: nem bosszú kell, hanem változás 

„Motorfűrésszel estek a jogállamnak” – mondta Michal Šimečka a múlt heti parlamenti eseményekről. Szerinte Szlovákiának nem bosszúra van szükség, hanem változásra. Felszólította ezért Peter Pellegrinit, hogy ne írja alá a törvényt. A PS elnöke is kiemelte, hogy ezen az ellenzéki gyűlésen hosszú idő óta először jelen van a Magyar Szövetség is. 

„Egy hét van karácsonyig, és mi itt fagyoskodunk a téren, fiatalok, öregek, konzervatívok, liberálisok, szlovákok, magyarok. Nagyon örülök, hogy ma itt beszélt előttünk Gubík László, a Szövetség elnöke is”

 – mondta Šimečka.  

A PS elnöke szerint a btk. módosításának legfontosabb célja Tibor Gašpar (Smer) megmentése a büntetőeljárástól. Gašpar ellen korrupciós ügyben folyik büntetőeljárás, már csak a bírósági tárgyalás van hátra.  

Jaro Naď (Demokraták) az összefogást tartotta legfontosabbnak. 

„Együtt kell megbuktatnunk Ficót”

 – mondta a Demokraták elnöke. Szerinte a kormányfő fél, ezért támadja az ellenzéket, a civil szervezeteket, az igazságszolgáltatást.  

A KDH nevében Maroš Čaučík, a párt parlamenti képviselője beszélt. Elsősorban a választási kampány korlátozását bírálta, amely szerint hasonlít ahhoz, ahogyan a kommunista rendszerben az egyházakat ellenőrizték. Kifogásolta azt is, hogy Fico egyre élesebben támadja az Európai Uniót. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?