Kik lesznek a járások új vezetői?

Igor Matovič
Pozsony |

Az OĽaNO nyilvánosságra hozta, kiket jelöl a járási hivatalok élére. Utánajártunk, néhány magyar járásban kik tölthetik be az elöljárói tisztséget.

Az OĽaNO a Dunaszerdahelyi Járási Hivatal vezetői tisztségére Michal Deraj hegyétei (Kútniky) illetőségű, 55 éves projektmenedzsert jelölte. Deraj 2018-ban függetlenként a község polgármesteri posztjáért is indult, de kudarcot vallott. 102 szavazattal a második helyezett lett, míg a település vezetője, Bokros Ferenc 540 voksot kapott. Úgy tudjuk, Deraj tökéletesen beszél magyarul, korábban természetvédelemért szállt síkra, a csallóközi vízkészlet megóvásáért dolgozott. 

A galántai az egyik olyan járás, amelynek az élére jelölt személy nem az adott régióból származik. Az 53 éves Ján Duranský neve több pozsonypüspöki cégben is szerepel, így például a helyi lakásszövetség felügyelőtanácsának is a tagja. 2018-ban Pozsonypüspökin indult a polgármesteri posztért, de 12,86 százalékkal negyedik lett. A közösségi médiában elérhető információk szerint a Pozsonyhoz tartozó önkormányzat tűzoltóságának parancsnokaként is dolgozott. Információink szerint családjának nagy része azonban Galántához kötődik. 

Vágsellyei járás hivatalának érére Igor Matovič pártja a 47 éves Dionýz Solárt jelölte, aki szintén nem a régió lakosa, hiszen érsekújvári illetőségű. Solár az OĽaNO jelöltlistájának 64. helyén mérettette meg magát a parlamenti választáson. Jelenleg autóiskolai oktatóként dolgozik, a választások előtti bemutatkozásában azt írja, a közlekedéssel kapcsolatos kérdések állnak hozzá közel. 

Az egyik legnagyobb arányban magyarok lakta járásban, a Komáromiban a hivatal élére Juraj Pekaríket, a pénzügyőrség belső ellenőrzésének igazgatóját jelölték. 2017-ben teljesítményéért a vámosok aranyérmével tüntették ki. 

Az Érsekújvári Járási Hivatal elöljárói székébe a kormánypárt a 42 éves Ladislav Hamrant jelölte, akinek a városban gázkazánok szervizelésével foglalkozó családi vállalkozása van. 

A Lévai járásban a hivatalvezetői tisztségre Pavol Dlábikot, a mindössze 31 éves jogászt állítanák. Dlábik a Lévai Járásbíróságon dolgozik jogdoktoriját a Bél Mátyás Egyetemen szerezte. 

A Rimaszombati járás hivatalának élére az OĽaNO a 61 éves Peter Pavlíkot ültetné, aki jelenleg is az intézmény kataszteri hivatalának vezetője. Pavlík felesége Priška, azaz Piroska Pavlíková 115-ös helyen indult Matovič pártjának listáján. Információink szerint a feleség jól tud magyarul, a férj kevésbé.

A Nagymihályi járás elöljárói posztjára pedig a 45 éves Maroš Demkot, a nagymihályi Zempléni Múzeum etnográfusát jelölték. 

Cseh Péter, az OĽaNO parlamenti képviselője is tagja volt annak a bizottságnak, amely az elöljáró-jelölteket kiválasztotta. Elmondta, a vágsellyei, a galántai, a dunaszerdahelyi, a komáromi, az érsekújvári a nagykürtösi, a rimaszombati, a losonci, a rozsnyói, a Kassa városi és a tőketerebesi jelöltjük beszél magyarul.

„Ők a vezető beosztottjaik kiválasztása során pedig figyelnek majd arra, hogy ezen munkatársaik beszéljenek magyarul”

– tette hozzá a képviselő. 

A járási hivatalok elöljárójának rendkívül fontos szerepe van a közigazgatásban, bár formálisan a belügyminisztérium alá tartoznak, az egész kormány meghosszabbított kezeként olyan döntéseket hoznak, amelyek közvetlenül érintik a polgárokat. Ebben a hivatalban kell bejelenteni, ha valaki egyéni vállalkozói engedélyt vált ki, de például a beruházások környezetvédelmi hatását is ez az intézmény ítéli meg. Az OĽaNO bemutatott egy honlapot, a www.prednostovia.sk weboldalt, ahol elérhető a jelöltek névsora és a nyilvánosság a véleményét is megírhatja a pártnak a tisztségre pályázókról. 

A jelölteket az OĽaNO parlamenti képviselőiből és egyéb személyekből, pl. civil aktivistákból álló bizottság választotta ki. A magyar járások esetében elvben arra is ügyeltek, hogy a kiválasztott személy legalább tudjon magyarul. Mindez azonban nem nyilvánosan történt. Ezt kifogásolta az újonnan alakult Hlas nevű párt vezetője, Peter Pellegrini is, a magyar politikai formációk közül pedig az Összefogás bírálta ezt az eljárásmódot. Az utóbbi nehezményezi, hogy a nyilvánosság járásonként csak egy jelöltből választhat.

„A korábbi koalíció politikai alapon osztotta szét a helyeket, a mostani szakmai kiválasztást ígért. Ennek jelei viszont nem látszanak. Nem világos, kikből, milyen kritériumok alapján, hogyan és kik választották ki az elöljárókat, a folyamat nem volt transzparens”

– véli Mózes Szabolcs, a párt elnöke.

A nyilvánosságra került névsor láttán a párt úgy látja, az OĽaNO nem teljesítette azt az ígéretét, hogy a magyarlakta magyar hivatali elöljárókat nevez ki. „Transzparens kiválasztást ígértek, nem az lett. Magyar elöljárókat ígértek a déli járásokba, nem az lett” – tette hozzá Mózes. 

Őry Péter az MKP Országos Tanácsának elnöke az elöljárók kiválasztását bírálva elmondta, szerinte ezzel az új kormány lelepleződött. „Kristálytisztán látszódik, nem biztos, hogy az ígéretek és a valós teljesítmények összhangban vannak” – mondta Őry, és hozzátette számára az a megdöbbentő, hogy egyes járásokba nem helyi illetőségű személyeket jelöltek. „Én személyesen egyik jelöltet sem ismerem” – mondta. 

Az OĽaNO nevében Cseh arról beszélt, a nyilvános versenypályázat helyett azért döntöttek a választóbizottság megalakítása mellett, mert ugyan a programjukban benne volt, hogy politikamentessé szeretnék tenni az elöljárók kiválasztását, de a koronavírusjárvány miatt időszűkébe kerültek. Hozzátette, eddig még mindig versenypályázat nélkül, politikai alapon döntöttek ezekről a posztokról. „Egy teljesen nyílt pályázat esetén azok is jelentkezhettek volna, akik az előző 10-12 évben voltak az elöljárók” – mondta Cseh azzal, hogy így a tapasztalata miatt a jelenlegi hivatalnokgárda jelentős előnnyel indult volna a többiekhez képest. A képviselő szerint az általuk lefolytatott eljárás mellett szólt az is, hogy ők viselik a jelöltekért a politikai felelősséget.  

Az előző, Smer–SNS–Híd kormány által kinevezett hivatalvezetők egytől egyig politikai jelöltek voltak, pártkötődésük alapján nevezték őket ki egy-egy járás élére. Több tisztségviselő 2016-ban az akkori kormánypártok listáján indult a parlamenti választáson, így hat olyan elöljáró is volt, aki a Híd jelöltlistáján szerepelt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?