Kevesebb diák a Selye gimiben, szakbezárás a kassai ipariban – itt a minisztérium javaslata

SJG

Az oktatási minisztérium közzétette arra vonatkozó javaslatát, hogy mennyi diákot vehetnek fel az egyes középiskolák a 2026/2027-es tanévben. A magyar iskolák kvótaszámait több esetben csökkentették, és van olyan is, ahol osztályt sem nyithatnak. Az állami terv viszont több szempontból indokoltnak tűnik, még ha nehezen is érint egyes intézményeket.

A felvehető diákok létszámára az idei évtől kezdődően már az oktatási tárca tesz javaslatot, de ez még a fenntartó meglátásai alapján módosulhat. Az irányadóként szolgáló, központilag meghatározott kvótaszámok tehát nem feltétlenül véglegesek, azonban egyértelműen jelzik a törekvést: gazdaságilag fenntarthatóvá kell tenni a középiskolai hálózatot. Ez pedig sok esetben iskolák összevonását jelenti, de mint láthatjuk, a megnyíló szakokra és a tényleges létszámra is hatással van.

Tény, hogy nem légből kapott alapon húzták meg a határokat a Tomáš Drucker (Hlas) vezette oktatási minisztériumban, ugyanakkor felmerülnek kockázatok: ha az alacsony létszámú intézmények még kevesebb diákot vehetnek fel, akkor kevesebb pedagógusra lesz szükség.

10-el kevesebb diák a Selyében

A Selye János Gimnáziumba a tervek szerint 2026-ban 110 tanulót vehetnek fel. Az eddigi szokványosnak tekinthető 120-as maximális létszám – amely négy osztályt jelentett – tehát csökken. Ugyanakkor ahogy Andruskó Imre igazgató a Napunknak elmondta: már idén is „csak” 108 diák iratkozott be a legnagyobb szlovákiai magyar gimnáziumba, még ha több mint 160-an is jelentkeztek.

Andruskó nem is vonja kétségbe a megítélt kvótaszámot, mivel szerinte a demográfiai mutatók és a trendek alapján 110 helynél többre nem is lesz szükségük. 

Ez még persze mindig azt jelentené, hogy egy évfolyamban négy osztályban folyhat az oktatás. Ami pedig a trendeket illeti: az igazgató szerint egyre többen választanak inkább szakirányos képzést.

Megkurtítanák a kassai iparit

Ha valósnak ítéljük Andruskó meglátását, miszerint a szakképzés iránt nő a kereslet, akkor pláne meglepő lehet, hogy a Szakkay József Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola három eddigi szakja közül egyet nem nyithatnak meg. 

Ugyanis a minisztériumi ajánlás szerint a mechatronikára 18, a műszaki líceumra 17 diákot vehetnek fel, de a kereskedelmi szakra egyet sem.

Idén szeptemberben még 10 tanuló kezdheti meg a közgazdasági képzést a kassai ipariban. Érdeklődés tehát lenne, ha nem is nagy számban. Ráadásul így Kassa megyében egyáltalán nem is maradna ilyen típusú képzésre lehetőség magyar nyelven. Az iskola vezetősége éppen ezzel érvel, és jelezték is, hogy a megyéhez fordultak az ügyben. Van rá tehát esély, hogy a fenntartó felülbírálja a szaktárca javaslatát.

A komáromi ipari szénája jobban áll

A létszámot tekintve sokkal jobb a helyzet a Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskolában Komáromban. 2026-ban a gépész képzésükre 30, a műszaki líceumra – vagyis informatikára –  31 diákot vehetnek fel. Az elektrotechnikát szlovák és magyar nyelven is meghirdeti az intézmény, így itt a minisztérium összesítve határozta meg a maximálisan felvehető diákok számát. Együttesen 85-en tanulhatnak ezen a szakon.

Van viszont olyan szak is, ami már idén szeptemberben sem indul. A „műszaki és informatikai szolgáltatások a gépiparban” szak ugyanis a 2025/26-os tanévtől nem nyílik meg.

Becsléseink szerint egy évfolyamban 2026 szeptemberétől így is több mint száz diák tanulhat majd magyarul a komáromi ipariban.

A kétnyelvű képzést kínáló szakközépiskoláknál egyébként – hasonlóan az ipari elektrotechnika képzéséhez – összesített kvótát ad meg a minisztérium a magyar és szlovák osztályokra vonatkozóan, így messzemenő következtetéseket ezekből nehéz levonni. Azt viszont több esetben láthattuk már, hogy amennyiben a magyar osztályba kifejezetten alacsony létszámban vesznek fel diákokat egy adott intézményben, akkor átcsoportosítják a magyar anyanyelvűeket is a szlovák szakképzésbe.

Osztályt sem nyithatnak Szepsiben?

A magyar gimnáziumok között találunk egy szélsőséges példát is. A Boldog Salkaházy Sára Egyházi Iskolaközpont kvótaszáma ugyanis egyenlő a nullával. Ez pedig azt jelenti, hogy az egyházi fenntartású iskola nem nyithatna osztályt. Ez viszont az elmúlt években is így volt, csak rendre sikeresen fellebbeztek a megyénél.

Alternatívát a régióban a kassai Márai Sándor Gimnázium jelent, ahol egy vagy két kisebb osztály megnyitására nyílna lehetőség a minisztérium javaslata alapján: 31 diákot vehetnek majd fel 2026-ban. Ez 5 fős csökkenést jelentene az eddigiekhez képest.

Megfogyva bár, de törve nem?

A magyar gimnáziumok többségénél a tárca az idei a kvótákat javasolja, így nagy létszámcsökkentésről nem beszélhetünk. A szakközépiskolák helyzete bonyolultabb, de vészharangokat kongatni itt sem kell feltétlenül.

Ezzel kapcsolatban Ravasz Ábel, az oktatási miniszter tanácsadója a Pátria Rádióban világított rá, hogy 

a változások eredményeként mindössze 1,6 százalékkal csökken a felvehető tanulók száma a magyar iskolákban.

Az országos átlag 2,5 százalék, vagyis ez alapján azt is mondhatjuk, hogy összességében kisebb ütemben csökken a magyar nyelven elérhető oktatási helyek száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?