Két rendőr és két civil ellen vádat emeltek, a Vassal EKO is érintett lehet

Vassal EKO
Pozsony |

A nyomozó, korrupció gyanúja miatt, vádat emelt két rendőr és két civil személy ellen, akiket szerdán (június 13.) tartóztatott le a belügyminisztériumi felügyelőség. Ezt a Belügyminisztérium közölte a TASR-rel. Eddig meg nem erősített sajtóértesülések szerint az eset a Vassal EKO céggel függ össze.

 

A felügyelőség nyomozója - kenőpénz többszöri elfogadása miatt - vádat emelt a Nemzeti Korrupcióellenes Egység egyik tagja ellen. A járási rendőr-főkapitányság rendőre ellen kenőpénz többszöri elfogadása, bizalmas információk veszélyeztetése és hivatali visszaélés miatt emeltek vádat. „Két civil személy ellen pedig kenőpénz többszöri fizetése miatt emeltek vádat. Az érintett személyeket továbbra is fogva tartják. Mivel az eljárás még folyamatban van, további információt nem adhatunk” – közölte a Belügyminisztérium a TASR-rel.

Egyelőre meg nem erősített sajtóinformációk szerint, az eset összefügghet a pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice) illegális hulladéklerakóval és a Vassal EKO céggel. A céget közvetlenül összekapcsolják a hulladéklerakó létrejöttével. Állítólag Michal Kováč, a Vassal EKO ügyvezetője is a letartóztatott személyek között van. Andrea Čurná, a cég sajtórészlegének helyettese szerdán ezt nem cáfolta, de nem is erősítette meg, mivel nem sikerült kapcsolatba lépnie a Vassal EKO képviselőivel. A TASR továbbra is várja a cég állásfoglalását az ügyben.

 

Az illegális szemétlerakó a Vassal EKO területének közvetlen közelében található. A cég azonban elhatárolódik a lerakótól, és azt állítja, hogy az nem az ő területükön van. Ennek ellenére azt ígérték, hogy 2021-ig eltávolítják a lerakót. Ennek helyére egy hulladékfeldolgozó központot szeretnének építeni.

A Pozsonyi Járási Hivatal szerint a lerakó a Vassal EKO társaság működésével kezdődően jelent meg, amit a műholdas felvételek is igazolnak. „A felvételeken jól látszik, hogy az a tevékenység, amelynek az eredményeként egy többméteres szeméthegy jött létre, csak 2008-ban kezdődött, amikor a Vassal EKO társaság elkezdte a működését az adott területen” – közölte a hivatal. Szerintük a lerakót csakis a Vassal EKO területén keresztül lehet megközelíteni.

A Pozsonyi Járási Hivatal május 9-én ellenőrzésekbe kezdett a Vassal EKO társaság területén, hogy meggyőződjön róla, hogy a cég minden környezetvédelmi előírást betart-e, továbbá az illegális szemétlerakó helyzetét is felmérték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?