Két hónap alatt még 400 ezer aláírás kell a kisebbségvédelemre

Vincze Lóránt

Az Európai Nemzeti Kisebbségek Föderatív Uniója (FUEN) abban reménykedett, hogy mostanra már meglesz a szükséges egymillió támogató aláírás a Minority SafePackhez, de az eddig összegyűlt 600 ezret sem tartják rossz eredménynek. Vincze Lóránt elnök szerint a kisebbségvédő kezdeményezés bukása nagy érvágás lenne.

A Minority SafePack meglehetősen bonyolult és sokrétű témát boncolgat. Úgy érzi, az aláírásgyűjtés során sikerült elmagyarázni az embereknek a kezdeményezés lényegét és tétjét?

Úgy gondolom, igen. Az emberek ismerik a témát, amelyről a polgári kezdeményezés szól, és tudják, hogy az aláírásgyűjtés az őshonos kisebbségek nyelvi, regionális politikai, audiovizuális jogaiért, és a diszkrimináció ellen indult el. Annak az alapötletnek, hogy az EU alkosson jogszabályokat az őshonos kisebbségek védelmében, Erdélyben az „európai védelmet jogainknak” címet adtuk. Úgy gondolom, a magyar közösségekben mindenki érzi ennek szükségét. Másutt Európában eltérő, ki milyen módon hasznosítja a tizenegy pontos csomag elemeit – van, ahol a nyelvi jogokat emelik ki, van, ahol a regionális politikát, vagy általános megfogalmazást kap az ügy, és az európai sokszínűség védelmét helyezik előtérbe. Úgy gondolom, a lényeget mindenhol megértették, és nagyon sok szervezet és politikus jelzett vissza, hogy támogatja ezt a pozitív javaslatcsomagot, mely arról szól, hogy valami olyat szeretnénk hozzátenni Európához, ami most még hiányzik – hiszen a kisebbségi és nyelvi jogokat egyáltalán nem szabályozzák az EU-ban.

Eddig 600 ezer aláírás gyűlt össze, és kevesebb mint 60 nap van hátra a gyűjtés végéig. Egymillió aláírásra van szükség, de inkább többre. Elégedett a jelenlegi állással és a gyűjtés tempójával?

Az egymillió aláírást már jóval korábban teljesíteni szerettük volna. Azt azonban nem tudhattuk, hogy a különböző kisebbségi szervezetek Európa különböző országaiból és régióiból hogyan lesznek képesek dolgozni egy ilyen aláírásgyűjtésben. Kiderült, hogy nagyon kevésnek vannak olyan eszközeik és van olyan tudásuk, hogy lebonyolítsanak egy ilyen, végső soron politikai jellegű marketingkampányt. Volt olyan régió, ahová a mi kampányszervező csapatunknak kellett elmennie, és megszerveznie, hogy faluról falura járva, kopogtatva gyűjtsék a közösség aláírásait. A támogatás mindenütt nyilvánvaló volt, ám az már nem volt ilyen egyértelmű, hogyan lehet aláírásokra váltani. Sokkal több munka van ezzel, mint feltételeztük. Mégis úgy gondolom, hogy meglesz az egymillió aláírás, csak a helyzet most olyan, mint egy futóverseny utolsó száz méterén, amikor több futó egyenlő eséllyel áll. Esetünkben pedig a siker és a bukás halad fej fej mellett. Ez az intenzív időszak azonban tevékenységre serkenti azokat a régiókat, ahol rosszabbul halad az aláírásgyűjtés.

Kapcsolódó cikkünk

Az aláírásgyűjtések logikája olykor azt diktálja, hogy a kampány végén már sokkal nehezebb összegyűjteni a szignókat. Mit tesznek azért, hogy felpörögjön a számláló?

Az, hogy mikor a legintenzívebb a gyűjtés, inkább attól függ, hogy az adott régióban mikor a legintenzívebb a médiajelenlét, vagy az aktivitás a közösségi hálókon. A konkrét aláírásgyűjtés decemberben kezdődött el, addig előkészítettük az erőforrásokat, utána kapcsolódtak be az egyes régiók. De Dél-Tirolban például azt mondták, náluk márciusban tartományi választások lesznek, s ők azt a kampányt használják ki, hogy aláírásokat gyűjtsenek a Minority SafePackhez. Az egyértelmű, hogy egy éven át nem lehet tartani a ritmust, kellenek az ilyen intenzív szakaszok. Azt láttam, hogy Felvidéken is volt egy intenzív vita a közösségben, és bár előtte is volt tájékoztatás a kezdeményezésről, ám mintha ez a belső vita fűtötte volna fel az aláírásgyűjtési lázat az egyes szervezetekben is. És bár az ígért 50 ezer aláírás már megvolt, most lett igazán érdekes a gyűjtés.

A szlovákiai gyűjtésből valóban kerekedett egy közösségen belüli politikai csetepaté, melyben egyebek mellett elhangzott, hogy egy politikai párt kisajátítja a Minority SafePacket. Ez azért rá tudja nyomni a bélyegét a kezdeményezés üzenetére.

A politikai diskurzus általában arról szól, hogy mindenki azt mond, amit akar, ahogy az érdekei megkívánják. Én most épp Barcelonában tárgyalok, és azokkal a pártokkal találkozom, melyek segíteni akarnak. Ugyanez volt Baszkföldön is decemberben, ott két párt képviselőivel találkoztam, de most minden párt egyöntetű állásfoglalást adott ki, és valamennyien kampányt indítottak, megjelöltek egy hetet, amikor Baszkföldön mindenki gyűjteni fogja az aláírásokat a civil szervezetekkel közösen. Az, hogy Szlovákiában az MKP kezdett gyűjteni, annak köszönhető, hogy a párt hosszú ideje a FUEN tagja. Értem, hogy vannak politikai viták, de amikor egy nemzeti, közösségi ügy mögé mindenkinek be kell állnia, ha valóban fontosnak tartja. Ebben az esetben pedig nem kell formális meghívókat várni, vagy túlformalizálni a kérdést. Az aláírásgyűjtés mindenki számára nyitott, nem kell hozzá külön engedély, és mi nagyon örülünk, ha bármilyen szervezet bekapcsolódik ebbe a munkába.

Az egymillió aláírásnak minimum hét országban kell összegyűlnie. Hol tudják hozni a minimumkvótát?

Mi a biztonság kedvéért kilenc országgal számolunk. Ebből háromban, Szlovákiában, Romániában és Magyarországon teljesült már a kvóta. Biztonsággal hozzászámolható Szlovénia, Horvátország, Ausztria, Lettország és Lengyelország. Emellett Olaszországban és Spanyolországban is van rá esély, hogy sikerül teljesíteni a kvótát, és Hollandia és Dánia is játszik még.

Kapcsolódó cikkünk

A kezdeményezést Románia megtámadta az uniós bíróságon, és Szlovákia is kis híján erre az útra lépett. Nyugat-Európában milyen fogadtatása van a Minority SafePacknek?

Mindenütt pozitívan viszonyulnak hozzá, Románián és Szlovákián kívül nem hallottam negatív véleményt egyetlen kormánytól vagy politikai formációtól sem. Aki elolvassa ezt a csomagot, láthatja, hogy senkitől semmit sem akar elvenni, csak hozzá akar tenni valamit az európai együttműködéshez, értékekhez, az őshonos kisebbségi kultúrák védelmében. Tavaly októberben a FUEN flensburgi irodájába látogatott Frank-Walter Steinmeier német szövetségi államfő – aki hivatalánál fogva nem írhatta alá ezt a kezdeményezést. Látogatása azonban azt mutatja, teljes nyitottsággal és támogatással áll a dologhoz. De hasonló véleménnyel találkozhat az ember, ah EP-képviselőkkel beszél, akik szerint ez a javaslatcsomag teljesen rendben van.

Visszatérve az aláírásgyűjtésre: Magyarország félmillió aláírást ígért, ám annak ellenére, hogy más témákban óriási kampányok folynak, a Minority SafePack kapcsán tett vállalás még messze nem teljesült. Emellett pedig egyre élesebb a belpolitikai harc és a választási kampány. Nem tart attól, hogy ez elnyomja a kezdeményezés üzenetét és hangját?

A témával kapcsolatban van egy nemzeti felelősség, hiszen a teljes magyar politikum nemzetpolitikai célként tűzte ki maga elé. Erről a Magyar Állandó Értekezleten is született egy közös nyilatkozat, és az Országgyűlés is egyhangú határozatot hozott. A Rákóczi Szövetség koordinációja mellett civil szervezetek egész sora kapcsolódott be a kampányba, ott vannak a hallgatói önkormányzatok, az egyházak, az állami intézmények, például a Magyar Posta. Több százezer háztartás megkapta az aláírásgyűjtő ívet válaszborítékkal ellátva. Azt gondolom, a gyűjtés nagyon intenzív, és bízom benne, hogy meglesz az ígért félmillió aláírás. Egyébként azt gondolom, egy nagyon intenzív, összehangolt kampánnyal ezt a számot másfél hét alatt el lehet érni, csupán az a kérdés, hogy a különböző hálózatok mikor mondják azt, hogy most foglalkoznak ezzel.

Az olyan aláírásgyűjtések, amilyen a Minority SafePack, még ha sikeresek is, lassan kerülnek az Európai Bizottság asztalára – a Right2Water kezdeményezés 1,6 millió aláírással is csak most jutott el odáig 2013 óta, hogy a bizottság kezdeményezze a belső uniós szabályok kért módosítását. Van olyan garancia a Minority SafePack esetében, ami gyorsabb folyamatot eredményezhetne?

Ilyen tekintetben nehéz garanciákról beszélni, hiszen a Minority SafePacket is 2012-ben indítottuk el, és csak tavaly regisztrálta az Európai Bizottság, miután pert nyertünk velük szemben. Jóslásokba tehát senki sem bocsátkozik, nem tudni, mikor lehet ebből jogalkotás, de nézzük a folyamat pozitív részét: eljutottunk oda, hogy aláírásokat gyűjthetünk. És reméljük, nyolc hét múlva átadhatjuk a csomagot az Európai Bizottságnak. Ezután jön a következő szakasz. Ezentúl is azon leszünk, hogy minél jobb minőségű, minél gyorsabb legyen a jogalkotás, de az is látszik, hogy az „európai naptárba” nagyon nehéz beilleszteni a folyamatot. Jövőre EP-választások lesznek, új Európai Bizottság áll fel, és kérdés, hogy a folyamat elkezdődhet még a választások előtt, vagy már az új EB foglalkozhat vele. Erre egyébként az egymillió aláírónak kielégítő választ kell kapnia az Európai Bizottságtól: indul-e jogalkotási folyamat, vagy nem, s ha igen, milyen körülmények között. Tudjuk, hogy hosszú menetelés lesz, senki sem áltatja magát, hogy gyors lefolyású lesz.

Mi történik, ha elbukik a kezdeményezés, és nem lesz meg az egymillió aláírás? Van B terv?

Őszintén szólva, ezen nem gondolkodtunk még: ha egy maratonfutásban az utolsó kilométereket rója a versenyző, nem arra gondol, veszít-e vagy sem, hanem hogy tisztességesen, legjobb tudása és ereje szerint végigcsinálja a feladatot, és győzzön. Az biztos, hogy a kudarc érvágás lenne a kisebbségpolitikai harc számára, hiszen Európában 50 millió kisebbségről beszélünk. Ha egymilliót sem tudunk meggyőzni arról, hogy írja alá a kezdeményezést, az intézmények is így viszonyulnak minden felvetéshez ebben a témában – s nehéz lesz kisebbségi jogi harcot folytatni Brüsszelben vagy másutt. Ennek ellenére az élet ebben az esetben sem áll meg, meg kell találni az újabb eszközöket céljaink megvalósításához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?