Közélet

Kérdések és válaszok a korlátozások enyhítéséről

Pozsony | Ma elkezdődött az enyhítések ötödik fázisa. Országos tömegrendezvényekre ugyan idén már nem megyünk, és az éjjeli klubok is zárva maradnak, de szinte minden más kinyílik, és a kötelező óvintézkedések is enyhülnek.
Szalay Hajnalka

2020. június 3. 08:00

uszas
Mától már nemcsak a sportolók úszhatnak medencékben, a fürdőket is megnyithatják a nyilvánosság előtt (TASR-felvétel)

Mától már a minimumra csökkent a koronavírus-járvány kapcsán hozott óvintézkedések száma. A legnagyobb korlátozások továbbra is az országból való kiutazást érintik. A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) tájékoztatója alapján megválaszoltuk az új szabályokkal összefüggő leggyakoribb kérdéseket.

Magyarországon élő szlovák állampolgár is hazajöhet két napra anélkül, hogy karanténba kelljen vonulnia?

Igen. Jelentős változás állt be azon szlovák állampolgárok életében, akik Magyarországon vagy Csehországban élnek, de sem állandó, sem átmeneti lakhelyük nincs az adott országban. Tegnaptól a határon két megbízható dokumentum felmutatásával beléphetnek Szlovákia területére, ha ittlétük nem haladja meg a 48 órát. A magyar és a cseh állampolgárok két napra továbbra is átléphetik a határt.

Milyen dokumentummal engedik be az országba?

Olyannal, amely azt bizonyítja, hogy az illető szlovák állampolgár Magyarországon vagy Csehországban él: bérleti szerződés, egészségügyi kártya, munkaszerződés, igazolás a munkaadótól, bizonyíték arról, hogy lakása van az adott országban, banki igazolás stb.

Továbbra is kötelező lesz a szájmaszk?

Igen. Zárt terekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező a szájmaszk viselése. Változtak azonban a szabadban való maszkviselés szabályai: kint már nem kötelező a szájmaszk, ha betartjuk a két méter távolságot. Eddig ötméteres távolság volt kötelező.

Változik a nyugdíjasoknak kijelölt idősáv az üzletekben?

Igen. Mától a boltokban törlik a 65 évnél idősebbeknek kijelölt idősávot. Ennek értelmében már bárki, bármikor vásárolhat, viszont legyünk óvatosak: mától az üzletek nem tizenöt, hanem tíz négyzetméterenként engedhetnek be egy vásárlót, ezért a mai naptól nagyobb tömegre számíthatunk.

Meglátogatjuk a kórházban levő szeretteinket?

A központi válságstáb sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy mától újra látogatható az ország összes egészségügyi intézménye. A pontos feltételek azonban még nem ismertek. Ezen a héten pedig az idősotthonokra vonatkozó szabályok enyhítéséről is tárgyalnak.

Nyitva lesznek az üzletek vasárnap?

Nem, a hét utolsó napján a boltok továbbra is zárva tartanak, hogy lehessen fertőtleníteni a helyiséget.

Az étteremben még mindig csak kettesével ülhetnek az asztaloknál?

Nem. Mától nincs meghatározva, hányan ülhetnek egy asztalnál az étteremben, sőt, mostantól bármeddig nyitva lehetnek. Az asztalokat azonban egymástól továbbra is kétméteres távolságra kell elhelyezni.

Mi lesz a mozikkal?

A színházakban, mozikban, koncerteken már nem kétméterenként kell leültetni a nézőket, minden második széket kell üresen hagyni.

Koncertek lesznek?

A tömegrendezvényekre június 10-től maximum 500 főt engedhetnek be, július elsejétől év végéig maximum 1000 fő vehet részt egy eseményen.

Mehetünk fürdőbe, fitneszközpontba?

Igen. Mától nyitva lehet az összes fürdő, wellnessközpont, fedett sportpálya, fitneszközpont, masszázsszalon, az állat- és növénykertek zárt tereibe is beléphetünk, akárcsak a kaszinóba.

Mi a helyzet a szállodákban?

Visszavonták azt az intézkedést, mely szerint a szállodák csak azokat a szobákat adhatják ki, amelyekhez van saját fürdőszoba. Mától pedig már nem lesz kötelező 24 óráig üresen hagyni a szobát a vendégek után.

A taxikban már mehet a klíma?

Igen, sőt, a taxisofőröknek nem kell 15 perces szünetet tartaniuk két út között, viszont a fertőtlenítést továbbra sem ússzák meg. Az utastért elválasztó fólia már nem kötelező, de még ajánlott.
Mehet a gyerekem nyári táborba?
Igen, a nyári táborokat megszervezhetik, a maximális összlétszám szigorúan meg lesz határozva. A vándortáborokról azonban idén le kell mondaniuk a gyerekeknek.

A nagyobb gyerekek is mehetnek már iskolába?

Egyelőre nem. Jövő héten tárgyalnak arról, mikor térhetnek vissza a felső tagozatosok az iskolába.

Nyaralhatunk a tengernél?

Valószínűleg. A kormányfő elmondta, tárgyalásokat akar kezdeményezni Bulgáriával, Horvátországgal és Görögországgal, hogy a szlovák állampolgárok ott nyaralhassanak, mivel ezekben az országokban is kedvezően alakul a járványhelyzet.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
traktor

Zöld gázolaj: már lehet jelentkezni a programba

Pénteken kánikula várható az ország nagy részén, vasárnap lehűlés jön

sport a tv-ben 2

A Real Madrid és Stájer Nagydíj a tévében

koronavírus

Ezért növekedett meg hirtelen az ismert fertőzöttek száma

Tornalja

Egy felújítás jegyzőkönyvének tanulságai

Szepe

Remek tavaszi szezont produkált Szépe János és csapata az NB I-ben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.