A Szlovák Nemzeti Bank elnöke vesztegetés gyanújában másodízben is bűnösnek minősült. A döntést Milan Cisarik, a Specializált Büntetőbíróság bírója hozta meg, aki Peter Kažimírra 200 ezer eurós pénzbírságot rótt ki. Ha nem fizet, egy év börtön vár rá. Ezenfelül további 48 ezer eurós pénzbírságot is kapott vagyonelkobzás címén. Az ítélet nem jogerős.
Kažimír másodszor is bűnös – ha nem fizeti ki a büntetést, egy év börtön vár rá

Peter Kažimír – aki Robert Fico két kormányában volt pénzügyminiszter 2012 és 2019 között, ill. betöltötte a Smer alelnöki posztját is – nem volt jelen az ítélethozatalnál. Elutasította, hogy bűnös lenne, ill. előre közölte, hogy fellebbezni fog az ítélet ellen. Az ügyben a Legfelsőbb Bíróság fog hozni jogerős döntést – közölte a Pravda.
Mint ismeretes, a vád szerint Kažimír még pénzügyminiszterként többször azt kérte František Imreczétől, a Pénzügyi Hatóság volt vezetőjétől, hogy egyes cégek soron kívül kapják meg az adó-visszatérítést, összességében több mint 3 millió eurót. Ennek fejében 48 ezer euró kenőpénzt adott át Imreczének.
Cisárik bíró kulcsfontosságú bizonyítékként hivatkozott Imrecze vallomására, aki szerinte meggyőzően, világosan és érthetően írta le az adott esetet. Egyúttal megállapította, a védelem állításával szemben nem tapasztalt Imreczénél bosszúvágyat. Ha ez így lett volna, akkor a bíró szerint sokkal súlyosabb kitalált üggyel állt volna elő.
Kažimír védője elévülésre hivatkozva azt javasolta, hogy állítsák le az eljárást vagy mentsék fel védencét. Ezt a büntető törvénykönyv tavalyi változásaira hivatkozva tette meg. Idén áprilisban azonban a Specializált Büntetőbíróság bírája kijelentette: az ügyészség eredeti javaslatához képest Kažimír ügyét a Büntető törvénykönyv egy további rendelkezése alapján is vizsgálhatják. Ez pedig azt jelentené, hogy a vád nem évült el, ami a korábban hivatkozott törvénymódosítások alapján lett volna lehetséges.
FRISSÍTÉS 12:24
Az ítélet kapcsán újra felmerült a kérdés, hogy annak milyen hatása lesz Kažimír jövőjére nézve. A Denník N közölte: Rudolf Huliak turisztikai és sportminiszter az ítélet kapcsán azt mondta, hogy az ártatlanság vélelme fennáll egészen addig, amíg a vádlottat nem ítélik el jogerősen. Hozzátette viszont:
nem támogatná Kažimírt abban az esetben, ha a kormány tárgyalna a bankelnöki posztjának sorsáról.
Ondrej Mularčík ügyvéd pedig nem válaszolt teljesen egyértelműen az arra vonatkozó kérdésre, hogy a nem jogerős ítélet után védence (aki egyébként ma üzleti úton Hongkongban tartózkodik) lemond-e a Szlovák Nemzeti Bank elnöki funkciójáról. Megismételte viszont, hogy a bírósági végzést követően Kažimír közölte: nem mond le. „Önök ezt a nem jogerős ítéletet kész dolognak látják, én azonban nem” – tette hozzá Mularčík.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.