Kassán marad a U.S. Steel

U.S. Steel
Pittsburgh |

A U. S. Steel jelenleg nem fontolgatja a Kassáról való távozását, és további befektetéseket tervez. Erről Richard Raši beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettes tájékoztatott szerdán (július 18.), az U. S. Steel felső vezetésével folytatott tárgyalás után.

 

„A U. S. Steel biztosítja a legtöbb munkahelyet Kassán, és Szlovákiában is a legnagyobb munkaadók közé tartozik. Teljesen stabil partner” – közölte Raši. Hozzátette: örül, hogy az U. S. Steel sikeres Szlovákiában, és hogy további befektetéseken gondolkozik. „Talán a kapacitásának a további növelésén is. Ez a legalapvetőbb része a találkozónak” – jelentette ki.

Raši, David B. Burritto, a társaság elnöke, Scott D. Buckis, a kassai U. S. Steel vezetője, illetve az ő helyettesei a társaság problémáiról is beszéltek. „Főleg a károsanyag-kibocsátásról, illetve a munkaerőt és az energiát érintő kiadásokról volt szó. Szlovákia kormánya mindent megtesz azért, hogy a törvényes kereteken belül segítsen az olyan nagy munkaadóknak, mint a U. S. Steel” – jelentette ki Raši.

 

A kassai U. S. Steel csaknem 12 000 embert foglalkoztat. A 2013-as év elején olyan hírek jelentek meg, melyek szerint az amerikai acélgyár elhagyja Kelet-Szlovákiát. Az ok az energiára és az uniós környezetvédelmi intézkedésekre fordított magas költségek voltak.

Az akkori kormányfő, Robert Fico, a társaság pittsburghi központjában tisztázta azokat a feltételeket, amelyek mellett az U. S. Steel Kassán maradt. Fico akkor azt mondta, hogy az U. S. Steel még legalább öt évig Kelet-Szlovákiában folytatja a működését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?