Karácsonyi bunyó: Jakab miatt áll a bál a Szövetségben

Jakab Elemér, a Híd volt parlamenti képviselője állítja, Mózes Szabolccsal és Berényi Józseffel csak a Magyarországról bőröndökben hozott pénzek terén nem tudja felvenni a versenyt (TASR-felvétel)
Pozsony |

Jakab Elemér korábbi hidas parlamenti képviselőt delegálja a Szövetség Híd-platformja a közös párt Országos Tanácsába. Az MKP ennek kapcsán megkérdőjelezi a platformok létjogosultságát, az Összefogás pedig továbbra sem tartja kívánatosnak Jakab személyét. Az egykori képviselő szerint viszont a párton belüli viták a Szövetség vesztét okozhatják.

A korábbi parlamenti képviselőt a Nagymihályi járásban választották meg és a Híd platformja jóvá is hagyta a döntést. A Szövetség Országos Tanácsába (OT) a platformok közvetlenül delegálnak tagokat, míg az országos vagy járási elnökség tagjait a közös pártszervek választják. Az egykori képviselő személyétől korábban élesen elhatárolódott az Összefogás, 2019-ben a Híddal való választási együttműködés feltételéül szabták, hogy többek közt Jakab nem lehet a közös jelöltlistán. A Szövetségben immáron platformként működő Összefogás vezetője, Orosz Örs elmondta, kitartanak azon véleményük mellett, hogy bizonyos toxikus személyiségeknek el kell tűnniük a szlovákiai magyarok közképviseletéből. „Nem tetszik ez a személyi jelölés sem, de a Szövetséget az tartja össze, hogy a platformok rendelkeznek bizonyos autonómiával” – mondta és hozzátette, Bugár Béla és Érsek Árpád nincs az OT tagjai között. Arról is beszélt, továbbra is ragaszkodnak hozzá, hogy Jakab ne legyen egy esetleges parlamenti választásra állított listán. Az ügyet a Szövetség grémiuma elé viszi. Orosz kitért arra is, hogy ezt a témát Gyimesi György (OĽaNO) parlamenti képviselő nyitotta meg a közösségi oldalán, amit az Összefogás politikusa az ünnepi időszakban rendkívül visszásnak tart.

Mózes Szabolcs, aki korábban az önállóan politizáló Összefogás elnöke volt, jelenleg pedig már a Szövetség alelnöke, elmondta, a közös párt szempontjából ő is károsnak tartja Jakab delegálását. „Ám ez a platformja belső döntése volt, amibe a párt vezetőségének és a többi platformnak nincs beleszólása. Ha lenne, ma nem OT-tag” – nyilatkozta Mózes.

A Szövetség MKP-platformjának elnöke, Berényi József lapunknak pedig ugyancsak arról beszélt, a platformoknak személyi kérdésekben teljes önállóságuk van. „Ez a konkrét ügy is mutatja azt, hogy a korábbi felvetésem a platformok helyzetéről teljesen legitim és indokolható” – tette hozzá. Berényi korábban arról beszélt, el kell gondolkodni azon, hogy a Szövetség platformok nélkül működjön tovább. Arra a kérdésünkre, elvben Bugár Béla is szerepet vállalhat-e a Szövetség pártszerveiben, Berényi úgy válaszolt, hogy ezt a párt jelenlegi működési szabályai megengedik. Hozzátette, ők a platformjuk honlapján nyilvánosságra hozzák az OT-be delegált személyek névsorát. „Bízom benne, hogy a többiek is így tesznek majd” – mondta.

Jakab a két platform álláspontjára reagálva elmondta, inkább a kompromisszumokat kell keresni, nem a személyi ellentéteknek kell teret adni.„Ha ugyanis rajtam múlna, Mózes Szabolcs sem lenne a Szövetség tagja” – jelentette ki, majd ő is hangsúlyozta, az egyes platformok önállóan dönthetnek az OT-ba delegált személyekről. Berényire reagálva pedig arról beszélt, több mint tíz éve az MKP-platform vezetője is részt vett abban az általa puccsnak nevezett folyamatban, amikor Bugár Bélát leváltották az akkor még önálló MKP éléről. Ezzel többek közt Berényit tette felelőssé azért, hogy az MKP az elmúlt időszakban nem jutott a parlamentbe. Jakab szerint, eleinte MKP-s, majd hidas színekben, neki jelentős munkát sikerült letennie az asztala. „Semmi szégyellnivalóm nincs” – tette hozzá azzal, hogy a helyi emberek megbecsülésén méri az elfogadottságát. „Mózes Szabolccsal és Berényi Józseffel csak a Magyarországról bőröndökben hozott pénzek terén nem tudom felvenni a versenyt, mert én ilyet soha nem csináltam” – jelentette ki, de arról is beszélt, hogy ettől függetlenül ő is annak örülne, ha Orbán Viktor nyerné a magyarországi választást. Szerinte a Szövetségen belüli viták a párt bukását okozhatják.

Jakab többek közt akkor került a sajtó érdeklődésének középpontjába, amikor felmerült a gyanúja, hogy kétes körülmények között szerzett diplomát az Ungvári Nemzeti Egyetemen. Amikor 2019-ben erről kérdeztük, az akkor még parlamenti képviselő azt sem akarta elárulni, milyen témáról írta a szakdolgozatát, vagy ki volt a témavezető tanára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?