Pozsony. A kormánynak sikerült elfogadtatnia a gyökeres reformokhoz szükséges törvényeket, már csak a megvalósítás van hátra – állítja Ľudovít Kaník munka-, szociális és családügyi miniszter. Az elmúlt két év legfontosabb eredményének a nyugdíjbiztosítás átalakítását, a kétpilléres rendszer bevezetését tartja.
Kaník két éve: nagy siker a kétpilléres nyugdíjrendszer
Pozsony. A kormánynak sikerült elfogadtatnia a gyökeres reformokhoz szükséges törvényeket, már csak a megvalósítás van hátra – állítja Ľudovít Kaník munka-, szociális és családügyi miniszter. Az elmúlt két év legfontosabb eredményének a nyugdíjbiztosítás átalakítását, a kétpilléres rendszer bevezetését tartja. „Elértük, hogy a lakosok által befizetett öregségi nyugdíjjárulék fele magánszámlákra kerül, vagyis a befizetők magántulajdona marad” – emelte ki. Szerinte az új rendszer magasabb nyugdíjakat biztosít majd, amit az is bizonyít, hogy a Szociális Biztosító ebben az évben több mint 4500 esetben ítélt tízezer koronánál nagyobb nyugdíjat. „Sokakat negatívan érinthetett az átalakítás, hiszen a rendszer változása nehézségekkel is járt, elég csak a munkaügyi és a szociális hivatal összevonását említenem, ami kezdetben nehezíthette az ügyintézést – ismerte el lapunknak Kaník. – De a változásoknak volt értelmük, én akkor leszek elégedett, ha a lakosság többsége is elégedett lesz.” A szociális reform egyik legfontosabb eleme Kaník szerint az, hogy az ösztönző programokba több mint 100 ezer embert sikerült bekapcsolni; a többség hosszú ideje munkanélküli volt. „Ráébresztettük őket, hogy felelősek életükért, nem hagyatkozhatnak csak az állam segítségére” – véli a miniszter. „A változásokat elsősorban a külfölddel szemben kell megvédeni, mivel Szlovákia egyre nagyobb konkurenciát jelent a fejlett országoknak is” – mondta. Szerinte ezt bizonyítja a külföldi befektetések számának gyors emelkedése is. (l. p. j.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.