Pozsony. Az Emberek a Rasszizmus Ellen nevű nonprofit szervezet tegnap megkezdte ötödik országos kampányát, mely a neofasizmus ellen irányul.
Kampány a fasizmus ellen
Pozsony. Az Emberek a Rasszizmus Ellen nevű nonprofit szervezet tegnap megkezdte ötödik országos kampányát, mely a neofasizmus ellen irányul. Ennek lényege, hogy az újfasisztákat ironikusan ábrázolja, hangsúlyozva, hogy általában olyan emberek csatlakoznak ehhez a mozgalomhoz, akik az életben sikertelenek és lelkileg bizonytalanok. A kampány jelmondata: „Gondoskodj helyi nácidról!” A kampány része egy 80 másodperces klip is, melyet mind a négy szlovákiai országos televízió sugározni fog. A mintegy ötezer tagot és aktivistát tömörítő egyesület egyik legismertebb aktivistája, Ladislav Ďurkovič elmondta: Szlovákiában a neofasiszták számát ötezerre teszik, és évente körülbelül háromezer támadás kötődik hozzájuk. Az elmúlt évben az egyesület adatai szerint a támadások száma nem növekedett, fokozódott azonban brutalitásuk, olykor már lőfegyvert is használtak. A rendőrségi statisztikák azonban eltérnek Ďurkovičékétól, 140 olyan esetről tesznek említést, mikor bizonyíthatók voltak a támadók rasszista indítékai. A szervezet üdvözölte, hogy a szervezett bűnözés ellen küzdő hivatal keretében ezentúl külön csoport fog foglalkozni az újfasizmus elleni harccal. (KL)
Szlovákiában több raszszista jellegű, újfasisztának is tekinthető csoport, egyesület, zenekar működik. Ilyen például a Szlovák Nemzeti Liga, a Vér és Becsület, a Szlovák Hajnal, az SS Action Group.
A verbális agresszió terén a legmesszebbre a Juden Mord együttes megy. De van faji alapokon működő egyház is, a Keresztény Szeparatista Egyház. A Szlovák Lovagok Rendje állítólag a Ku-Klux-Klan hazai mutációja. (kl)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.