Pozsony. Talán csak szórakozni szeretett volna a 16 éves, stomfai Ernest C., mikor egy fiatalkorú és egy kiskorú társával autóba ült. A jogosítvány nélküli vezetés a D2-es autópályán azonban szomorú véget ért. Előzés közben összeütközött a megelőzendő és a szembejövő járművel is.
Kamasz okozott halálos balesetet
Pozsony. Talán csak szórakozni szeretett volna a 16 éves, stomfai Ernest C., mikor egy fiatalkorú és egy kiskorú társával autóba ült. A jogosítvány nélküli vezetés a D2-es autópályán azonban szomorú véget ért. Előzés közben összeütközött a megelőzendő és a szembejövő járművel is. A hátsó ülésen utazó, mindössze 14 éves Jozef a helyszínen életét vesztette, a 16 éves Július és ő is súlyos sérüléseket szenvedett. A 16 éves fiúra felépülése után bírósági tárgyalás vár, mondta Magda Krasulová, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.