Júniusban már kevesebb áldozatot szedett a koronavírus

temető
Pozsony |

Az előző hónapban 4251 személy hunyt el Szlovákiában, ami az utóbbi 12 hónap legalacsonyabb halálozási mutatója – tájékoztatott a Statisztikai Hivatal (ŠÚ). A koronavírus már alig látszik meg a többlethalálozási rátán.

Az utóbbi fél évben rendkívül megugrott a többlethalálozás Szlovákiában. A növekedés egyértelműen a koronavírus-járvány terjedésének volt az eredménye. Januárban volt a legrosszabb a helyzet, amikor egy hónap alatt 9052 személy hunyt el – az előző öt év januárjának átlagához viszonyítva ez csaknem duplaannyi halálesetet jelent.

A vírus visszaszorulásával aztán a halálozási mutatók is visszaestek, olyannyira, hogy júniusban már csak 5 százalékos többlethalálozást jegyeztek. Ez az előző 9 hónaphoz képest jelentős visszaesésnek tekinthető.

„A többlethalálozás múlt év szeptembere óta nem volt ilyen alacsony. Májusban 9, áprilisban pedig 28 százalékon volt ez a mutató, előtte pedig még magasabban. A legrosszabb januárban volt a helyzet, amikor a közel 9100 haláleset mellett 77 százalékos többlethalálozást regisztráltunk”

– mondta Zuzana Podmanická, a hivatal népességügyi osztályának vezetője.

tab

Az adatokból is az kitűnik, hogy a koronavírus már csak a nyolcadik leggyakoribb oka volt az elhalálozásnak. A 4251 halálesetből mindössze 76-ot okozott a fertőzés, ami nem egész kétszázalékos arányt jelent. Összehasonlításképp: az év első három hónapjában még a vírus volt a leggyakoribb elhalálozási ok. Ebből is látszik, hogy a második hullám júniusra jelentősen visszaszorult.

„Januártól márciusig 100 emberből 37–40 a vírus következtében hunyt el. Júniusban 100 halálesetből mindössze kettőt okozott a fertőzés”

– tette hozzá Podmanická.

Júniusban egyébként a legtöbb halálesetért a vérkeringéssel kapcsolatos egészségügyi problémák voltak a felelősek, csaknem kétezer ember halálát okozták. A második leggyakoribb indokot a daganatos betegségek jelentették, amelyek közel 1100 emberéletet követeltek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?