Pozsony. Tegnap jóváhagyta a kormány a 2005-ös állami költségvetés tervezetét, így zöldet kaptak a pénzügyminisztérium által 2007-ig terjedő időszakra vonatkozó büdzsé legfontosabb sarokszámai is.
„Végre egy európai és korszerű költségvetést sikerült kidolgoznunk.
Jövőre megemeli a közkiadásokat a kormány
„Végre egy európai és korszerű költségvetést sikerült kidolgoznunk. Három évre terveztünk, figyelembe véve az uniós tagságunkból adódó kiadásokat és bevételeket” – tájékoztatott Ivan Mikloš pénzügyminiszter. Az iskolaügy, a mezőgazdaság, valamint a belügy számíthat a legmagasabb támogatásra. Az autópálya-építésre jövőre csaknem 18 milliárd koronát szánnak, míg idén nem egész 10 milliárd jutott. A mezőgazdaság 12,5 százalékkal, a belügyminisztérium 9,9-cel, az egészségügy 7-tel, az iskolaügy pedig 6,9 százalékkal kap többet. A költségvetés bevétele 2006-ban elérheti a 258,6 milliárd koronát, míg a kiadási oldalon 320,1 milliárd szerepel. A hiányt 61,5 milliárdra tervezik.
A kormány elégedett: sikerül október 15-ig a parlamentbe továbbítani a tervezetet. Most a képviselőkön a sor: a függetleneket meg kell győzni. A „sehová sem tartozó” honatyák jelezték: csak akkor szavazzák meg a költségvetést, ha sikerül kiharcolniuk némi támogatást régiójuk számára. Dzurinda kormányfő felkészült a tárgyalásra, s megígérte, a függetlenek követeléseiről tájékoztatja partnereit.
„A következő költségvetésnél nem csak az egyes tárcákhoz érkező összegre, hanem azok felhasználására is jobban oda kell figyelni. Szigorítani kell a közkiadások elemzését és ellenőrzését is” – tette hozzá Mikloš. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.