Pozsony. Meg kell változtatni az iskolák funkcióját: kevesebb információval kell teletömni a gyerekek fejét, ugyanakkor a nevelésre nagyobb hangsúlyt kell fektetni – vélekedik az oktatási tárca. A Nyitott iskola című programba az összes alap- és középiskola bekapcsolódhat, kivéve a művészeti alapiskolákat.
Jön az oktatási igazolvány
Az iskola nyitott intézménnyé válik. A jelenlegi normák alapján minden intézmény azonos normatív pénzösszeget kap – függetlenül attól, hogy diákjainak szervez-e délutáni foglalkozásokat, vagy sem. Ha egy iskola úgy szervezi meg a délutáni szakköröket, hogy még pluszpénzhez is jut, a normatív összeget spórolja meg, ezáltal több jut az iskola működtetésére. „Programunk hajtómotorja az oktatási igazolvány” – tájékoztatott Tóth. Az igazolványt összesen 940 ezer diák kapja meg. Értéke havi 75 korona lesz, azaz tíz hónap alatt 750 korona. A gyerekek eldönthetik, melyik délutáni szakkörbe fognak járni, és ott adják le az igazolványt. „Az okmány csak egy szakkörre lesz érvényes. Elképzelhető, hogy ha a havi 75 korona nem fedezi a szakkör kiadásait, a szülőnek hozzá kell fizetnie. Ennek ellenére segítséget jelent az iskoláknak” – pontosított az államtitkár.
A tárca szeptemberben a parlament elé terjeszti javaslatát, mely szerint a havi 75 korona helyett kerek százat kapnának a diákok. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.