Jelentős kedvezményt kapnak az oltottak a fekete járásokban

koronavírus
Pozsony |

Azok, akik megkapták az oltást, illetőleg átestek a koronavírus-fertőzésen, a fekete járásokban is járhatnak étterembe, és igénybe vehetik a szálláshelyek szolgáltatásait – tájékoztatott Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a koalíciós tanács hétfői ülését követően.

„Bízom abban, hogy a vendéglátóipari egységek bölcsen fognak eljárni, és nem teszik kockára, hogy szigorú büntetést kapjanak azért, mert megkerülték a szabályokat. Ez azt jelenti, hogy nem engednek be oltatlanokat” – írta Heger a Facebook-oldalán azzal, hogy a kabinet következő ülésén több intézkedésről is szavaznak majd.

A következő kormányülésen vélhetően arról a kötelességről is szavaznak majd, amely szerint egy fenntartó nem engedheti be azt a személyt a vendéglátóipari egységébe, illetve tömeges rendezvényre, aki nem hajlandó felmutatni a Covid-igazolványát a személyi igazolványával együtt. Ugyancsak joga lesz kutasítani a rendezvényről azt a személyt, aki nem tesz eleget a Közegészségügyi Hivatal által kiadott járványügyi előírásoknak.


A Közegészségügyi Hivatal és a rendőrség egy új felhatalmazást kaphat, amely szerint kihágás esetén helyszíni bírságot szabhatnak ki, illetve bezárathatnak egy vállalkozást. „Ha valaki veszélyezteti az egészségügyi személyzetet, illetőleg meghamisítja a Covid-igazolvány, ezer eurós büntetésre számíthat” – írta Heger.

A kabinet arról is dönt majd, hogy a munkáltatók kérhetik-e alkalmazottaiktól a Covid-passt. „Azoknak az oltatlan alkalmazottaknak, akik a fekete járásokban dolgoznak, és nem estek át a fertőzésen, teszteltetniük kell magukat, ezt a munkáltatónak kell biztosítania, legalább kétszer hetente, saját költségen” – tette hozzá Heger a bejegyzésben.

A pandémiai betegszabadságot a hagyományos betegszabadság szintjére emelnék. „Egyelőre nem vezetjük be a kötelező oltást bizonyos csoportok számára” – írta Heger azzal, hogy erről bővebben a kormány következő ülését követően nyilatkoznak. Erre vélhetően szerdán kerül sor.

(mr, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?