Közélet

Javul az önkormányzatok átláthatósága

Egyre átláthatóbb a megyei önkormányzatok működése, bár bizonyos területeken még van hova fejlődni – ez derült ki a Transparency International Slovensko (TIS) legújabb elemzéséből. A legátláthatóbb önkormányzatnak járó díjat idén is Jaroslav Baška (Smer), Trencsén megye vezetője vehette át.
author
Nagy Roland

2022. május 16. 17:00

TIS
- TASR-felvétel

A TIS immár hatodik alkalommal készítette el a megyei önkormányzatok átláthatóságáról szóló elemzését, amelyet hétfői sajtótájékoztatójukon mutattak be. Michal Piško, a szervezet igazgatója kiemelte, ez a projekt azért is fontos, mert a megyei önkormányzatok évente mintegy 1,8 milliárd euróval gazdálkodnak. Mint mondta, az emberek többsége talán kevésbé ismeri ezeknek az önkormányzatoknak a működését, viszont olyan fontos dolgokkal foglalkoznak, amelyek a mindennapi életükre is hatással vannak, legyen szó akár az iskolákról, az utak állapotáról, a tömegközlekedésről és számos egyéb témáról. A TIS éppen ezért tartja fontosnak azt, hogy a megyeelnökök minél transzparensebben végezzék a munkájukat.

Módszertani kérdések

Az elemzés egyébként egy kifejezetten összetett módszertan alapján készült, 11 részterületen belül összesen 135 mutatót vettek figyelembe. Olyan részterületekre kell gondolni, mint például a gazdálkodás, az információk elérhetősége, a médiapolitika vagy a közlekedéspolitika.

Somogyi Tibor felvétele

2022. február 15. 18:15

Ön is fizeti a polgármesterek önfényezését

Az elemzők nyilvános források alapján dolgoztak, leginkább az önkormányzatok internetes felületeit felhasználva, emellett pedig tesztelték a hivatalok kommunikációs módszereit is.

Piško emellett hangsúlyozta, az elemzés központi témája az átláthatóság volt, nem pedig a korrupció, így a lista alján végző önkormányzatok sem feltétlenül keveredtek piszkos ügyekbe, mindössze nem eléggé transzparens a működésük.

Általános javulás

A lista összeállítása azért is tekinthető aktuálisnak, mert igencsak közelednek a megyei önkormányzati választások, a legfrissebb információk szerint már október 22-én tarthatják őket, összevonva a regionális önkormányzati választásokkal. Így a TIS elemzése tulajdonképpen a megyeelnökök ötéves hivatali idejének értékeléseként is felfogható.

Általánosságban elmondható, hogy a megyei önkormányzatok működése egyre transzparensebb: a 2020-as elemzés eredményeihez képest 6 százalékponttal javult az átlag (akkor 63 százalék volt, idén már 69 százalék). A legelső, 2011-es adatokhoz képest még inkább látható a javulás, akkor az átláthatósági mutatók átlaga 46 százalék volt.

Trencsén a lista élén

A legtranszparensebb önkormányzatnak járó díjat idén is Jaroslav Baška, Trencsén megye vezetője vehette át, aki már kilencedik éve áll az ottani önkormányzat élén. Baška zsinórban harmadszor végzett a lista első helyén. A legutóbbi 75 százalékos eredményéhez képest most 5 százalékpontot javított. Ľuboš Kostelanský, a TIS munkatársa kiemelte, korábban még egyik önkormányzatnak sem sikerült elérni a 80 százalékos határt.

Baska
Jaroslav Baška, a trencséni megyeelnök immár harmadszor vehette át a legátláthatóbb önkormányzatnak járó díjat - TASR-felvétel

Baška a sajtótájékoztatón megköszönte az elismerést, majd elmondta, amikor 2013-ban megyeelnök lett, akkor az önkormányzat még az utolsó helyen állt. Mint mondta, különösen fontosnak tartotta a transzparens működést, és örömmel veszi tudomásul, hogy az akkori célkitűzéseket sikerült elérni, sőt, egyre jobb eredményeket érnek el. Ugyanakkor elismerte, még mindig vannak olyan területek, ahol van mit javítani. Példaként az autóbusz-közlekedést említette, amellyel kapcsolatban közeleg az új közbeszerzési eljárás kiírása. Baška emlékeztetett, az utóbbi időben több önkormányzatnak is meggyűlt a baja ezzel (legutóbb például Pozsony megyében okozott problémát az új autóbuszok elindítása), ezért megpróbálnak tanulni a többiek hibájából.

autóbusz illusztráció arriva

2021. november 15. 13:30

Akadozó buszjáratok Pozsony megyében

Nyitra a sereghajtó

A második legjobb értékelést a Kassa Megyei Önkormányzat kapta. A hivatal Rastislav Trnka független megyeelnök vezetésével a 2020-as eredményekhez képest 10, a 2017-es eredményekhez képest pedig 29 százalékpontot javított. A harmadik helyen a Besztercebánya Megyei Önkormányzat, és annak vezetője, Ján Lunter (független) áll. A negyedik helyen álló eperjesi, és az ötödik helyen álló pozsonyi önkormányzat is 13 százalékpontot javított az előző felméréshez képest, ezek az idei legnagyobb ugrásának számítanak. A Zsolna Megyei Önkormányzat pontszáma nem változott, továbbra is 63 százalékra értékelték őket, viszont az utánuk következő Nagyszombat Megyei Önkormányzat Jozef Viskupič (OĽaNO) vezetésével 2 százalékpontot rontott. Ez az egyetlen hivatal, amely rosszabb eredményt ért el a két évvel ezelőttihez képest. Ennek oka, hogy az önkormányzat honlapját frissítették, így bizonyos funkciók sokáig nem voltak elérhetőek. A sereghajtó Nyitra Megyei Önkormányzat ugyan javított két százalékponttal, viszont még így is csak 58 százalékot ért el.

Javítandó területek

Ami az egyes értékelési szempontokat illeti, az önkormányzatok általánosságban jól teljesítettek az idősotthonok működtetésében és az információk elérhetőségében is. Részben a koronavírus-járványnak is köszönhető, hogy a hivatalok egyre nyitottabban viszonyulnak a nyilvánossághoz, például a képviselő-testület üléseit már hét önkormányzat esetében internetes videóközvetítés formájában is meg lehet tekinteni. Vannak azonban olyan részterületek is, amelyeknél már kisebb a közlékenység. A TIS megjegyzi, hogy öt hivatal még mindig nem teszi közzé az ingatlanok adásvételére és bérletére kiírt nyilvános pályázatok eredményeit. További probléma, hogy mindössze három önkormányzatnál zajlik a vezető pozíciók betöltése kizárólag versenypályázatokon keresztül.

Az elemzéssel kapcsolatos további részletek a samosprava.transparency.sk holnapon érthetőek el.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Vladimír Crmoman, a Szlovák Pedagóguskamara elnöke csütörtökön 190 névjegyet adott át a kormányhivatalban. Ezek olyan tanárok adatait tartalmazzák, akik a rossz bérezési feltételek miatt kénytelenek voltak elhagyni a tanári pályát.

A tanárok nemcsak a diákoknak, hanem a kormánynak is kiállították a bizonyítványt

centek

Így inthetünk búcsút holnaptól az 1 és 2 centes érméknek

Ľuboš Machaj
Frissítve

Ľuboš Machaj lesz az RTVS új igazgatója

Jaroslav Naď Vitalij Klicsko

Naď találkozott Vitalij Klicskóval, Kijev polgármesterével

g

VIDEÓ: Medve támadt egy férfire a Tátrában

időjárás meleg

A legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lép ma délután érvénybe

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.