Jankovská, Stromček és Kažimír mandátuma az alkotmánnyal összhangban szűnt meg

Monika Jankovská

Monika Jankovská, Viktor Stromček és Peter Kažimír képviselők mandátuma az alkotmánnyal összhangban szűnt meg. Ezt Juraj Blanár (Smer-SD), a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság elnöke jelentette ki pénteken. A bizottság foglalkozott a házszabály módosításának lehetőségével is, hogy a jövőben ne merüljenek fel hasonló kétségek.

„A mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság ma megállapította, hogy azoknak a képviselőknek a mandátuma, akik ezt nem gyakorolták, akár miniszteri, akár államtitkári tisztség ellátása miatt, az SZK Alkotmányával összhangban megszűnt” – mondta Blanár. Hozzátette: az alkotmány 2001-es módosítása egyértelműen kimondja, hogy a mandátum a parlamentnek való kézbesítés napján szűnik meg. A módosítás után azonban a házszabályban maradt egy olyan bekezdés, amely formálisan megemlíti a mandátum feladásának megvitatását. Blanár azt ígérte, a bizottság még tárgyalni fog a házszabály esetleges módosításáról.

Branislav Gröhling (SaS), a bizottság tagja elégedetlen a bizottság határozatával. „Egy olyan határozatot fogadtunk el, amely végső soron nem mond ki semmit” – jegyezte meg. Úgy véli, elő kellett volna terjeszteni egy konkrét javaslatot a házszabály módosítására, hogy hasonló helyzet többé ne fordulhasson elő.

Andrej Danko (SNS), a parlament elnöke múlt héten kijelentette: Jankovská, Stromček és Kažimír mandátumának megszűnése nem ütközött törvénybe. Hangsúlyozta: minden szükséges iratot kézbesítettek. Ennek ellenére felkérte a bizottságot, hogy ítélje meg, vajon az alkotmánnyal összhangban szűnt-e meg az érintettek mandátuma. Danko szerint olyan mechanizmusokra lenne szükség, amelyekkel elkerülhetők lennének a hasonló helyzetek.

A plénum múlt héten elvetette Anna Zemanová (SaS) javaslatát, amelyben a képviselőnő felkérte a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottságot, hogy tárgyalja meg Jankovská volt képviselőnő mandátumának feladását, majd tájékoztassa a plénumot, hogy az SZK Nemzeti Tanácsa tudomásul vehesse a mandátum feladását. Az ellenzék rámutatott: ez a házszabálynak megfelelő eljárás.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?