Ivan Švejna és Ondrejcsák Róbert sem indul a jövő évi választáson

Ondrejcsák Róbert

Ivan Švejna (Híd), a munkaügyi minisztérium államtitkára nem indul a jövő évi parlamenti választáson. A nyugdíjpolitikai intézetben (Inštitúte dôchodkovej politiky) akar tevékenykedni – tette közzé a közösségi hálón. Ondrejcsák Róbert, a védelmi minisztérium államtitkára is úgy döntött, hogy nem jelölteti magát. A TASR hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy bár a választáson nem indul, a közéletből nem vonul ki.

„Szakirányú tevékenységet szeretnék végezni, ezért döntöttem úgy, hogy nem indulok. Ha letelt a mandátumom, az újonnan alakult nyugdíjpolitikai intézetben folytatom a munkát, amelynek feladata a nyugdíjrendszer szakszerű felépítése lesz“ – írta Švejna a közösségi hálón.

Ondrejcsák úgy tájékoztatta a TASR-t, hogy a parlamenti politikában már nem, de a közéletben továbbra is tevékenykedni akar. Hozzátette, úgy érzi, az utóbbi években sikerült formálnia a politikát és a közbeszédet Szlovákia külpolitikáját, valamint a védelmi és a biztonsági kérdéseket illetően

A Híd politikusai közül Gál Gábor igazságügyi miniszter sem indul a választáson, amit politikai és egyéb okokkal indokolt. Nem lesz rajta a párt listáján Pfundtner Edit igazságügyi államtitkár sem. Andrej Hrnčiar viszont megerősítette, hogy indul.

A Híd listavezetője Érsek Árpád közlekedésügyi miniszter lesz, a második Bugár Béla, a párt elnöke, őt követi Sólymos László, a környezetvédelmi tárca vezetője. A választás előtti lépésekről szombaton (november 23.) tárgyal a párt országos tanácsa. Bugár csütörtökön úgy tájékoztatott, hogy a parlamenten kívüli MKDSZ-en (MKDA) kívül a Šanca politikai párttal is megegyeztek az együttműködésről. A párt a Most-Híd listáján indul.

2020. február 29-én tartják a parlamenti választást. A kampány már elkezdődött. A politikai pártok és mozgalmak december 1-jéig kötelesek leadni a választási listát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?