Itt helyezkedik el Szlovákia a 2021-es korrupciós listán!

heger

A Tranparency International listáján Szlovákia javított a helyzetén, de még mindig a középmezőnyben maradt.

Mint a Transparency International honlapján olvasható, Szlovákia 2021-es végleges helyezése négy hellyel jobb, mint egy évvel korábban. "Szlovákia pontszáma is pozitívan változott, a lehetséges 100-ból a tavalyi 49 pont helyett most 52 pontot szerzett meg. Ez egy ponttal magasabb, mint az eddigi maximális pontszámunk (minél magasabb a pontszám, annál kisebb a korrupció az adott államban)" - közölte a civil szervezet, hozzátették, hogy az ország jelenleg 180-ból az 56. helyen áll a listán.

A pozitív tendencia ellenére azonban Szlovákia még mindig messze elmarad az Európai Unió átlagától. A szomszédos Cseh Köztársaság például szintén valamivel jobb helyzetben van. Dánia, Új-Zéland, Finnország és Norvégia állnak az első helyeken. Az lista aljára pedig olyan országok kerültek mint Dél-Szudán vagy Észak-Korea - közölte a pluska.sk.

A szomszédos a Magyarország a 2020-as eredményhez képest 1 pontot rontott, így a 73. helyen áll - írja a 24.hu.

(pluska, 24.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?