IPSOS: Gašparnak távoznia kellene az SIS éléről, Fico alatt romlott a közbiztonság

fico gaspar
Pozsony |

A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatójának, Pavol Gašparnak a lakosság egyharmada szerint távoznia kellene posztjáról – derül ki az Ipsos ügynökség Denník N számára készített felméréséből. A kutatás azt is kimutatta, hogy az emberek többsége szerint a Fico-kormány alatt romlott a közbiztonság az országban.

A megkérdezettek egyharmada úgy gondolja, hogy Gašparnak (Smer) mindenképpen távoznia kellene a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) éléről, további 13% szerint pedig “inkább távoznia kellene”. Összesen tehát a lakosság 46,2%-a támogatja a Smer jelöltjének leváltását – derül ki a felmérésből. 

Jóval kisebb azoknak az aránya, akik szerint Gašparnak maradnia kellene: a megkérdezettek csupán 22,7% támogatja ezt, a válaszadók egyharmada nem tudott véleményt formálni.  

Gašpar botrányai 

Gašpar az utóbbi időben több botrányba is keveredett. Néhány hete balesetet szenvedett egy sárga sportautóval, ami miatt felmerült, hogy a vagyonbevallása hiányos lehet. Emellett kiderült, hogy az SIS-igazgató maffiatetoválást visel: a Keresztapa című filmből ismert consigliere alakját varratta magára, aki a Corleone család tanácsadója volt. 

A baleset ügyét hat hét után sem sikerült tisztázni, a rendőrség még nem hallgatta ki Gašpart, állítólag leterheltség miatt. A SaS párt arra hívta fel a figyelmet, hogy helyszínen a baleset után civilben megjelent a nyitrai kerületi rendőrfőnök, Branislav Hajnovič is. 

A Denník N mindezek mellett kiderítette, hogy Gašparnak Csehországban van egy cége, amelyet az SIS-igazgató nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában. A SME pedig azt leplezte le, hogy Gašpar korrupcióról szóló diplomamunkája plágium. 

Kik menesztenék az SIS-igazgatót? 

Gašpart leginkább az ellenzéki pártok szavazói menesztenék. A bizonytalan szavazók 44%-a, a nem szavazók 27%-a is a leváltását támogatja. 
A legerősebb támogatást természetesen a Smer szavazói adják az SIS-igazgató számára. A Smer-szavazók 62% szerint maradnia kell, 17% szerint viszont mennie.  

A Republika szavazói közül 39% támogatja, 32% ellenezné a maradását. A Hlas esetében 31% támogatja, 32% ellenzi, míg 40% nem tudott válaszolni. 

Fico alatt romlott a közbiztonság 

Az Ipsos azt is vizsgálta, hogyan értékelik az emberek a biztonsági helyzetet Szlovákiában a jelenlegi Fico-kormány alatt. A felmérés szerint 53,2% úgy érzi, a közbiztonság romlott, mindössze 12,4% érzékel javulást, a többiek szerint nem változott a helyzet. 

A szavazást természetesen ennél a kérdésnél is befolyásolta az, hogy a válaszadók melyik politikai párt szavazói. A Hlas szavazóinak 64%-a szerint nincs változás, 10% javulást, 24% romlást lát. A Smer-szimpatizánsok viszont optimistábbak: 46% javulást, 33% változatlanságot, 16% romlást lát. 

A közbiztonság romlását leginkább a diplomások, az egyéni vállalkozók, valamint a nagyvárosok (különösen Pozsony) lakói érzik. 

A kormány tavaly szavazta meg a büntető törvénykönyv módosítását, amellyel csökkentették a lopások büntetési tételeit, azóta az ilyen esetek elszaporodtak – tette hozzá a Denník N. 

Mi a helyzet a védelemmel? 

Hasonló tendencia figyelhető meg az ország védelmi képességének megítélésében is. A lakosság 44%-a szerint Szlovákia gyengébben tudja megvédeni magát a külső fenyegetésekkel szemben, 15% javulást, 27,5% pedig változatlanságot lát. 

A véleményeket ebben az esetben is erősen befolyásolják a politikai nézetek. A Smer szavazóinak 43%-a javulást érzékel, 36% szerint nincs változás, 11% pedig romlást lát. 

Az ellenzéki pártok hívei viszont sokkal borúlátóbbak: a Demokraták támogatóinak 82%-a, a Progresszív Szlovákia szavazóinak 81%-a, az SaS szimpatizánsainak 75%-a és a Szlovákia Mozgalom híveinek 73%-a szerint romlott az ország védelmi helyzete. 

A felmérést az IPSOS közvélemény-kutató ügynökség készítette a Denník N megbízásából. Az adatgyűjtés 2025. szeptember 17. és 21. között zajlott online kérdőív formájában, 1 053 válaszadó részvételével. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?