Prága. A cseh Nemzeti Vagyonalap tegnap újra meghirdette az Unipetrol vegyipari és olajfinomító holding 63 százalékos állami részvénycsomagjának az eladását. Cseh pénzügyi szakértők úgy vélik, hogy az állam mintegy 8-10 milliárd koronás bevételre számíthat.
Indul a MOL és a Penta
Prága. A cseh Nemzeti Vagyonalap tegnap újra meghirdette az Unipetrol vegyipari és olajfinomító holding 63 százalékos állami részvénycsomagjának az eladását. Cseh pénzügyi szakértők úgy vélik, hogy az állam mintegy 8-10 milliárd koronás bevételre számíthat. Az Unipetrol 63 százalékos állami vagyonrészének eladására tett első kísérlet tavaly szeptemberben meghiúsult. Az akkori versenypályázat nyertese, a cseh Agrofert Holding nem volt hajlandó megfizetni a 361 millió eurós vételárat, s csökkentését követelte. Ebbe azonban a kormányzat nem ment bele, így az üzlet meghiúsult. Az Unipetrol iránt érdeklődő cégek először levélben kötelesek jelezni a vagyonalapnak, hogy vételi szándékuk komoly. A cégeknek december 20-ig kell leadniuk a még nem kötelező jellegű, előzetes ajánlataikat, illetve bebizonyítaniuk, hogy van elegendő pénzügyi fedezetük az üzlethez, s van tapasztalatuk a vegyiparban. A már kötelező ajánlatokat március első feléig kell leadni, s a tárcaközi bizottság javaslatai alapján a kormány március végéig eldönti, kinek is adja el az Unipetrol állami vagyonrészét. Az Unipetrol megvétele iránt a magyar MOL Rt., a brit Rotch Energy, a szlovák Penta pénzügyi csoport és a lengyel PKN Orlen érdeklődik, emellett állítólag orosz cégekre is számítani lehet. A Hospodářské noviny szerint az Unipetrol új tulajdonosa gyakorlatilag ellenőrzést szerez az egész cseh vegyipar felett.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.