Pozsony. A bírálat indokolt, de Szlovákiának minden esélye megvan arra, hogy az EU-szakértők által kifogásolt és az országértékelésben piros ponttal jelzett hiányosságokat az év végéig, de legkésőbb az EU-csatlakozás napjáig eltávolítsa – véli Simon Zsolt.
Indokolt volt a bírálat
Pozsony. A bírálat indokolt, de Szlovákiának minden esélye megvan arra, hogy az EU-szakértők által kifogásolt és az országértékelésben piros ponttal jelzett hiányosságokat az év végéig, de legkésőbb az EU-csatlakozás napjáig eltávolítsa – véli Simon Zsolt. A földművelésügyi miniszter más eshetőséget teljesen kizártnak tart. A Brüsszel által ismételten felvetett felkészülési hiányosságok szerinte azért keletkeztek, mert a tényleges felkészülésben – a többi társult országgal, főként Szlovéniával és Csehországgal ellentétben – Szlovákiában egészen 2002-ig vajmi kevés történt, noha a politikai döntés a csatlakozásról még 1994-ben megszületett. A miniszter szerint az október 24-én jóváhagyott jogszabályok lehetővé teszik a Kifizetési Agrárügynökség felállítását. Működésének tesztelése már a jövő héten megkezdődik, éspedig az Érsekújvári és az Eperjesi járásban. Az ügynökséget 2004. május 1-jéig kell Brüsszel által akkreditálni. Az integrált irányítási és ellenőrzési rendszer is feláll az év végéig az agrárminiszter szerint. A rendszer alappillérének tartott parcellaazonosító rendszer – amely nélkül nem lehet folyósítani a termelőknek a támogatásokat –, már csaknem elkészült. Azaz a légifelvétel-készítés és az adatok digitális feldolgozása befejeződött, a parcellaazonosítás csak két régióban nem kezdődött el, a homonnaiban és az ólublóiban. A 36 régió közül 23-ban már befejeződött a szaknyelven második verifikációnak nevezett ellenőrzés, 11-ben pedig folyamatban van. Az élelmiszer-ipari gyártók EU-felkészültségével kapcsolatban a miniszter azt tartja, csak a vágóhidak, hús- és halfeldolgozók problematikusak. Ám minden vállalkozó, aki fel akart készülni az EU-csatlakozásra, az meg is tehette azt, hiszen legkésőbb 2002-ig megkapta a hivatalos szervek értesítését az észlelt hiányosságokról, miközben a működési engedélyt csak 2003. december 31-ig kaptak. A továbbra is működni akaró, de még hiányosságokkal küszködő húsfeldolgozók november 15-ig kérhetnek átmeneti mentességet. Az legfeljebb 12 hónapra szólhat. (gyor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.