„Így nem!” – Több mint 120 ezren tiltakoztak Drucker oktatási reformja ellen

tüntetések
Pozsony |

A magán- és egyházi iskolák támogatói, valamint több civil szervezet csütörtökön délután négy órára tüntetést hirdetett a parlament elé. A demonstrációt Tomáš Drucker (Hlas) oktatási miniszter oktatási törvényjavaslata ellen szervezték. A résztvevők ennek visszavonását követelték, és két petíciót is bemutattak, amelyeket több mint 120 ezer ember írt alá. 

A demonstrálók az oktatási minisztérium által benyújtott javaslatok visszavonását követelték, és az „Így nem” (Takto nie!) polgári kezdeményezés képviselői petíciót is benyújtottak a parlament irodájába tiltakozásuk jeléül – tájékoztatott a TASR. 

Az „Így nem” kezdeményezés petícióját több mint 32 ezer ember írta alá – közölte Eva Ohraďanová, a Magániskolák és Oktatási Intézmények Szövetségének elnöke. A Postoj híroldal tájékoztatása szerint Ohraďanová közölte, hogy a minisztérium figyelmen kívül hagyta a szakmai kifogásokat, és hamis képet fest a magániskolákról.

„E torz szemlélet alapján akarják a gyerekektől elvenni a normatíva ötödét. Állítólag az igazságosság nevében – de ez nem igazságos, ez abszurd, miniszter úr!”

– fogalmazott, majd hozzátette, hogy a „Nem adjuk a gyerekeinket és iskoláinkat” című petícióhoz 89 ezer aláírás érkezett, így összesen több mint 120 ezer polgár fejezte ki egyet nem értését a tervezett jogszabályokkal szemben. 

tüntetések

Daniel Masarovič, a Katolikus Iskolák Szövetségének korábbi elnöke hozzátette: az egyházi és magániskolák a gyenge állami támogatás ellenére is bizonyították, hogy képesek reagálni a modern oktatás kihívásaira. 

A tiltakozók között volt Jana Michalíčková, a Szent Mihály Akadémia alapítója is, aki szerint a miniszternek meg kellene hallgatnia azokat, akik a „rendszer alján” dolgoznak. „Mi, akik a gyakorlatban dolgozunk, ezerszer meg tudnánk mondani, honnan lehetne pénzt megtakarítani az oktatásban, és hogyan lehetne minőséget teremteni – de ehhez meg kell hallgatni minket” – mondta. 

Az ellenzék sem ért egyet Druckerrel 

A tiltakozást ellenzéki pártok – köztük a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), a Szlovákia Mozgalom, a Za ľudí és a Keresztény Unió – is támogatták. 

A KDH a csütörtöki sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy az oktatási minisztérium által előkészített törvényjavaslatok diszkriminálhatják az egyházi és magániskolákat. A párt képviselői szerint az állam ellenőrzést akar gyakorolni ezen intézmények felett is.

A sajtótájékoztatón bírálták továbbá az oktatási miniszter azon javaslatát, amely szerint 20 százalékkal csökkenne a normatív támogatás azoknak az egyházi és magániskoláknak, amelyek nem regisztrálnak „a nevelés és oktatás nyilvános szolgáltatójaként”. 

A KDH arra buzdított, hogy aki tud, vegyen részt délután a parlament előtti tüntetésen. 

A törvényjavaslatokat Veronika Remišová, a Za ľudí párt elnöke is bírálta. „Drucker miniszter emlékművet akar maga után hagyni »iskolareform« néven. Csakhogy minden reform célja az kellene legyen, hogy javulást hozzon. A törvény, amelyet a miniszter a parlament elé terjesztett, inkább a nevelés szabadságának sírköve lesz” – mondta csütörtökön Remišová. 

Szerinte a javaslatok elfogadása több egyházi és magániskola megszűnéséhez vezethet, valamint korlátozza a szülők iskolaválasztási szabadságát. Remišová és Michal Šipoš parlamenti képviselő (Szlovákia Mozgalom Za ľudí) szintén a tüntetésen való részvételre buzdítottak. 

Druckerék védekezése 

Az oktatási minisztérium szerint a javasolt változások nem korlátozzák a szülőket, sem az iskolafenntartókat vagy a pedagógusokat. A tárca szerint a javaslatok fő célja, hogy minden gyermek számára egyenlő hozzáférést biztosítsanak a minőségi oktatáshoz. Hangsúlyozták továbbá, hogy az új iskolakörzetek rendszerének célja a szegregáció és az elit iskolák kialakulásának megakadályozása. 

A minisztérium szerint

az állam feladata, hogy minden gyermek számára elérhető és minőségi óvodai, illetve alapfokú oktatási hálózatot tartson fenn, és ebben minden, közpénzből finanszírozott iskola – legyen az állami, magán vagy egyházi – egyenlő szerepet vállaljon. 

Háttér 

2025. szeptember 23-án a parlament második olvasatba juttatta Tomáš Drucker iskolareformmal kapcsolatos javaslatait. A reformcsomag összesen 7 törvény módosításának javaslatát tartalmazza. 

A javaslatok között szerepel például a kötelező óvodalátogatás hároméves kortól vagy a kötelező matematikaérettségi, illetve az is, hogy az egyes magán- és egyházi iskolák pedig kevesebb pénzt kaphatnak, ha nem teljesítik az új feltételeket.   

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?