Több mint tíz éve várat magára a bősi turbinák teljes körű felújítása
20 évvel azután fejeződhet be a bősi turbinák felújítása, hogy Fico kidobta az Enelt, mert szerinte késleltette a javítást

Az állami Vízgazdálkodási Építővállalat (Vodohospodárska výstavba) óriási közbeszerzést hirdetett meg a bősi vízerőmű turbináinak korszerűsítése. A projekt becsült értéke 370 millió euróra rúg áfa nélkül - számolt be róla a Denník N napilap.
Az aktuális pályázatot több mint tíz évvel azután hirdették meg, hogy Robert Fico második kormánya 2014-ben állami kezelésbe vette az erőművet, miután szerződést bontott az olasz Enel céggel. Egyik érve az volt, hogy az Enel késlekedett a szükséges felújítási munkálatokkal.
A Szlovák Villamos Művek (Slovenské elektrárne) akkor azzal védekezett, hogy a generáljavítást 2016-ra tervezték, és ezt a döntést mindkét részvényes – az állam és az Enel is – jóváhagyta. A költségeket akkoriban 80 millió euróra becsülték.
Az olaszok távoztak, a korszerűsítés azonban azóta is várat magára, pedig azt a kormányprogramba is belefoglalták.
A kormány sürgősen döntést hoz a turbinák modernizálásáról és cseréjéről, mivel azok túllépték élettartamukat
– áll a negyedik Fico-kormány programjában, amelyet 2023-ban fogadtak el.
Többször is próbálkoztak, sikertelenül
Az elmúlt tíz évben többször is próbálták elindítani a teljes körű felújításra vonatkozó közbeszerzést. Legutóbb 2024 elején írták ki az ezzel kapcsolatos tendert – akkori becslés szerint legfeljebb 350 millió euróba került volna áfa nélkül a felújítás. Egy év után azonban ezt a pályázatot is törölték. Az indoklás szerint úgy akarták módosítani a feltételeket, hogy minél több érdeklődőt bevonzzanak.
Közben kiderült, hogy a munkálatok körét bővíteni kell, például a turbinák tengelyének, illetve fedélrészének cseréjével, hogy javuljon az áramtermelés hatékonysága, ezért a költségbecslés 370 millió euróra nőtt áfa nélkül.
Közel kilencéves beruházás
A korszerűsítés nyolc turbinát érintene. Elképzelhető, hogy a munkálatok csak húsz évvel azután fognak befejeződni, hogy a második Fico-kormány szerződést bontott az Enellel.
A projekt becsült időtartama ugyanis 3200 nap, azaz közel 9 év. A javításokat valószínűleg szakaszosan végzik majd, hogy a működést ne korlátozzák jelentősen. A kormány ugyanakkor nemrég stratégiai beruházásnak minősítette a vízerőmű felújítását, hogy felgyorsítsa a pályázati eljárást.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.