Homályos a 2. nyugdíjpillér jövője

nyugdíjas
Pozsony |

A 2. nyugdíjpillérben takarékoskodók közül egyre többen helyezik át pénzüket a nagyobb hozamokat biztosító alapokba, a többség azonban a pénzét még mindig a garantált alapokban tartja, amelyek az elmúlt időszakban nem teljesítettek a legjobban.

Jelenleg csaknem 1,465 milliónyian takarékoskodnak nyugdíjas éveikre a 2. nyugdíjpillérben, az ország hat magánnyugdíjpénztárában nekik eddig összesen 8,017 milliárd eurót sikerült felhalmozniuk. „Továbbra is gondot okoz azonban, hogy a takarékoskodók többsége a kisebb hozamot biztosító, garantált kötvényalapokban tartja a pénzét, ezekben több mint 6 milliárd euró található, miközben a hat garantált alap közül négy veszteséggel zárt. A nagyobb hozamot biztosító alapokban ugyanakkor csupán 1,85 milliárd euró van” – nyilatkozta Marián Kopecký, a Magánnyugdíjpénztárak Szövetségének (ADSS) az elnöke. „A garantált alapok az idei év eleje óta 0 és mínusz 2 százalék közötti hozamot biztosítottak” – tette hozzá Miro Kotov, az Allianz DSS portfóliómenedzsere.

A jó hír, hogy egyre többen döntenek a nagyobb hozammal kecsegtető alapok mellett. „Azon kívül, hogy egyre több fiatal lép be a rendszerbe, a már bent levők is igyekeznek olyan alapokba áthelyezni a pénzüket, amelyek nagyobb hozamot biztosítanak” – mondta Kopecký. Szerinte a 2. nyugdíjpillérben takarékoskodók nagyjából 40 százaléka a 31 és 40 év közötti korosztályhoz tartozik, vagyis még több mint 20 év van hátra a nyugdíjaztatásukig. „Épp emiatt kellene jobban odafigyelniük arra, hogy milyen hozamot biztosító alapban tartják a pénzüket” – figyelmeztet Kotov. Tavaly hatalmas vita keveredett abból is, hogy a nyugdíjba vonulók a második pillérből átlagosan nem egész 24 euróhoz jutottak havonta, az elemzők szerint azonban ez teljesen normális. „A most nyugdíjba vonulók a legjobb esetben is csak tíz évig takarékoskodtak a második pillérben, ez így a nyugdíjuknak csak egy kis részét teszi ki. A jövőben azonban ez a hosszabb időn át takarékoskodók esetében természetesen jóval nagyobb összeg lesz” – mondta Kotov.

Kapcsolódó cikkünk

A 2. pillér jövője ugyanakkor továbbra is bizonytalan. A Smer az elmúlt években több támadást is intézett ellene, most azonban épp a vezető kormánypárt javasolja, hogy alkotmánytörvényben garantálják a 2. pillér fenntartását. „A javaslat szerint az első pillér a nyugdíjrendszer alapját képezné, miközben garantálja, hogy a 2. pillért a jövőben nem számolják fel, csupán a paraméterein módosíthatnak” – mondta Jana Kolesárová, a munkaügyi tárca nyugdíjakért felelős osztályának a vezetője. Kopecký szerint azonban a Smer javaslata sem garantálja, hogy a jövőben nem intéznek majd újabb támadásokat a 2. pillér ellen, hiszen a paraméterek helytelen módosításával is sokat árthatnak. (TASR, SITA, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?