Hlina: Becík megijedt és meghátrált, megspóroltunk Nyitra megyének 4 millió eurót

Alojz Hlina

Alojz Hlina elégedett azzal, hogy Nyitra megye nem cserél el telkeket panzióra. Szerinte ezzel több millió eurót spórol meg a megye. Az SaS képviselői Farkas Ivánnak is üzentek.

Branislav Becík (Hlas), Nyitra megye elnöke csütörtökön bejelentette, hogy meghiúsult a megye terve: nem sikerült a nagysurányi és az érsekújvári telkekért cserébe megszerezni egy radavai panziót. A szálló tulajdonosa ugyanis elállt az üzlettől, miután Alojz Hlina és Martina Bajo Holečková (mindketten SaS) azt állították, hogy az hátrányos a megyének. Az SaS feljelentést is tett hűtlen kezelés miatt a Főügyészségen.  

„Kis siker egy nagy területen” 

Hlina szerint a nyitrai eset azt mutatja, hogy van értelme rámutatni a botrányos ügyekre. „Ma egy kis sikert értünk el egy nagy területen. Leállt ez az üzlet a nyilvánosság nyomására, elsősorban helyi embereknek köszönhetően” – jelentette ki az SaS parlamenti képviselője.

Nekünk az nem tetszik, ha valaki lopni akar

 – üzente Becíknek Holečková, aki amellett, hogy parlamenti képviselő, a Nyitra Megyei Önkormányzatnak is tagja.  

Hlina szerint Becík a feljelentésüknek köszönhetően rájött arra, hogy a megye által kötött üzlet büntetőjogi kérdéseket is felvet. „Rájött arra, hogy büntetőjogilag sem úsznák meg” – mondta Hlina.  

„Ennyiért Muzslán sem lehet telket venni” 

A telekcserék ellen helyi képviselők is tiltakoztak. Kifogásolják azokat a szakértői véleményeket is, amelyekre Becík és a megállapodást szintén megszavazó Magyar Szövetség nyitrai frakciója is hivatkozik. Becík szerint ugyanis az üzleten nyert volna a megyei önkormányzat, mivel a panzióért felkínált 5 hektáros terület értéke csak 1,2 millió euró, míg a panzió becsült értéke 1,35 millió euró volt.

150 ezer eurós nyereséget jelentett volna ez a megyének

 – mondta Becík a csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen bejelentette, hogy a panzió tulajdonosa az őt, családját és partnereit ért fenyegetések miatt visszalépett az üzlettől. 

Az SaS szerint azonban az 5 hektáros összterületű telkek értéke legalább 5 millió euró, míg a panzió legfeljebb 800 ezret ér, ezért mintegy 4 millió eurót spóroltak a megyének. Eva Polerecká érsekújvári városi képviselő szerint is rendkívül alacsony volt a cseretelkek hivatalosan felbecsült értéke.

Nevetséges a hivatalos pecsétre hivatkozni, amely 8,40 eurós négyzetméterárat határoz meg, ennyiért Muzslán sem lehet telket venni

 – üzente Polerecká Farkas Ivánnak, a Szövetség nyitra megyei frakciója elnökének. Farkas és a Magyar Szövetség megyei képviselői ugyanis szintén a hivatalos értékbecslő által felbecsült árra hivatkoztak. A Szövetség frakciójának vezetője szerint az SaS ezzel az üggyel már elindította a megyei választási kampányát Nyitra megyében, és arra utalt, hogy várhatóan Holečkovát akarják ezzel felépíteni megyeelnökjelöltként.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?