Hivatásból mozizik a világban

Középiskolás kora óta a mozi megszállottja. Jogi tanulmá-nyait is azért hagyta abba három év után, hogy filmelmé-letet tanulhasson a Károly Egyetem Bölcsészkarán. Karel Och 2011 óta a Karlovy Vary-i fesztivál művészeti igazgatója.

Még egyetemi hallgató volt, amikor 2001-ben először tűnt fel a fesztiválon. De nem hátizsákos nézőként, mint sokan mások az akkori barátai közül, hanem a zsűri titkáraként. Párizsi ösztöndíjasként érte a felkérés, ő pedig élt a lehetőséggel, és rögtön azután, hogy véget ért a fesztivál, a következő évre újabb ajánlatot kapott. Így került a dokumentumfilmes szekció élére, ahonnan aztán már egyenes út vezetett jelenlegi funkciójához. Ennek köszönhetően pedig idén zsűritag lehetett a cannes-i mustra Un certain regard (Bizonyos tekintet) nevű programjának.

Hol, milyen körülmények között érték az első nagy filmélmények?

Jegyszedő voltam egy kisvárosi moziban, Světlá nad Sázavouban. Nagyon szép mozi volt erkéllyel, ma sajnos zárva van, mert nem digitalizálták. Gimnazistaként ismerkedtem meg a mozit üzemeltető nyugdíjas házaspárral. Segítettem nekik filmeket válogatni, a műsort összeállítani, esténként ott álltam a bejáratnál, tépkedtem a jegyeket, de ha kellett, még a kisebb karbantartási munkákat is elvégeztem. Olyan mindenese voltam a mozinak.

Filmrendezőnek, forgatókönyvírónak, netán vágónak készült?

Ezek a lehetőségek meg sem fordultak a fejemben. Még az sem, hogy hivatásszerűen foglalkozzak a filmmel. Az érettségi után megpróbáltam bejutni a filmtudományi karra, de a felvételin, amikor recenziót kellett írni egy filmről, rá kellett jönnöm, hogy semmi ilyenre nem vagyok felkészülve. Egyszerűen csak egy lelkes moziba járó fiú voltam, hiányos szaktudással. Ezért döntöttem aztán a jogi kar mellett.

Aminek semmi köze nincs a filmhez.

Nem is nagyon érdekelt. A tanulás nem okozott gondot, a vizsgák miatt sem szenvedtem, csak minden szabad időmet a moziban töltöttem. Filmklubokba jártam, klasszikus alkotásokat néztem, sok szakmabelivel megismerkedtem, aminek az lett a következménye, hogy három év után otthagytam a jogi kart, és bejutottam a Károly Egyetem Bölcsészkarára, ahol már azt tanulhattam, ami a legjobban izgatott.

S az első élmény Karlovy Varyból? Rögtön megérezte, hogy ott a helye?

Tizenhat évvel ezelőtt sok mindent másképp láttam, semmiféle fesztiváltapasztalatom nem volt, Karlovy Varyban még turistaként sem jártam, és hirtelen a zsűri titkára lettem. Szerencsére két olyan asszisztenst kaptam, akik már otthonosan mozogtak a fesztiválon, és mindenben a segítségemre voltak. A játékfilmes zsűri mellett a dokumentumfilmek zsűrijéről is nekem kellett gondoskodnom, ami tizenkét embert jelentett. De tizenkét nemzetiséget és tizenkét partnert is, hiszen minden zsűritagnak ott volt a hozzátartozója. Nagyon meg akartam felelni a feladatnak, mindenkinek a kedvébe akartam járni, ami főleg a színésznők esetében, az aznapi hangulatuk függvényében rengeteg odafigyeléssel jár. Nem mondhatom, hogy minden helyzetben azonnal tudtam, mit kell tennem, tapasztalatszerzés szempontjából viszont nagyon hasznos volt az első év. A játékfilmes zsűri elnöke Krzysztof Zanussi volt, a jobbján Jan Hřebejkkel.

Abban az évben még Eva Zaoralová volt a fesztivál művészeti igazgatója, aki idős kora folytán ma már művészeti szaktanácsadóként dolgozik a vezetésben.

Az ő ötlete volt, hogy a következő évben már a programszerkesztők csapatában dolgozzak a dokumentumfilmesek dramaturgjaként, ami újabb előrelépést jelentett számomra.

Onnan pedig már csak egy lépés választotta el mostani vezető pozíciójától, a művészeti igazgató posztjától. Hány filmet kell megnéznie évente, hogy össze tudja állítani a soron következő seregszemle programját?

A munkatársaimmal együtt végezzük ezt a munkát, s mivel gazdag a termés, évi 500–600 filmből válogatunk.

Tehát naponta kettőt biztosan megnéz.

Ha nem utazom, és otthon vagyok, Prágában, akkor csak napi egyet, de fesztiválokon napi négyet-ötöt.

Karlovy Vary 2001-es mustrája után merre vezetett az első külföldi útja?

Amszterdamba, a dokumentumfilmek fesztiváljára, még az év őszén. Az volt a mélyvíz, hiszen senkit sem ismertem az ott összejött dokumentumfilmesek közül. Később aztán, amikor átkerültem a játékfilmes szekcióba, elkezdtem utazni Cannes-ba, Berlinbe, Velencébe, a Sundance-re.

Hangulatukat tekintve melyiket szereti közülük a legjobban?

Velencét. És nemcsak azért, mert szeretem az olasz filmeket, hanem mert az ottani mustra szeptemberben van, s az már nyugodtabb hónap az évben. Velence programja nem olyan tömött, mint például Berliné vagy Cannes-é, ott nincs annyi film, és mindegyiket többször vetítik, tehát nem maradok le semmiről. És ott találkozom a legtöbb dramaturggal, és mindig találunk időt arra, hogy nagy eszmecseréket folytassunk. A Lídót is nagyon szeretem, ahol a rendezvény zajlik. Időnként eljutok San Sebastiánba, ott sem olyan feszes a tempó. A Robert Redford által alapított Sundance-en tizenkétszer jártam már, az amerikai független filmesek munkáit fiatalkorom óta követem. Könnyű megszerezni őket, szívesen jönnek Karlovy Varyba, mindenki boldogan mond igent a meghívásunkra.

Mennyi vizet hajt a Karlovy Vary-i fesztivál malmára a puszta tény, hogy 2005-ben Robert Redford is itt járt, és elismerően nyilatkozott a munkájukról, az itteni programról?

Robert Redford már 2006-ban úgy fogadott bennünket a Sundance-en, ahová akkor Kryštof Muchával, a Karlovy Vary-i fesztivál ügyvezető igazgatójával utaztam, hogy az mindkettőnk szívét megdobogtatta. Külön üdvözölt bennünket a színpadról, s aztán a teli mozitermen átvágva oda is jött hozzánk, hogy kezet fogjon velünk.

Berlin télen, Cannes tavasszal, Karlovy Vary nyáron, Velence kora ősszel várja filmes vendégseregét. A Sundance „fehér fesztivál”, hiszen a Utah állambeli Park City hegyi központjában rendezik meg, ahol sokszor két méter magas hótorlaszok között közlekednek az emberek.

Mint minden fesztiválnak, a Sundance-nek is megvan a maga sajátos hangulata. Cannes a Riviérán, Velence egy szigeten, Berlin a város szívében fogadja vendégeit. A Sundance a hegyekben, ahol idén különösen sok volt a hó. S mivel ott egyébként is el vagyunk zárva a külvilágtól, minden egy kicsit távolabb van, csak a filmekre koncentrál az ember. Berlin sokkal keményebb tempót diktál. Ott a forgalmazókkal is találkoznunk kell, akiknek fontos, hogy eljusson a filmjük Karlovy Varyba. Márciusban és áprilisban a kelet- és nyugat-európai országok filmintézeteiben válogatunk az elmúlt év terméséből.

Magyar film idén nem került be Karlovy Vary versenyprogramjába.

Az elmúlt három évben viszont sorozatban nyert a magyar film. Idén versenyen kívül vetítettük Mundruczó Kornél filmjét, a Jupiter holdját és Kristóf György debütáns munkáját, az Outot. Mindkettőt fontos alkotásnak tartom.

A két magyar alkotó filmjét már Cannes-ban is láthatta, ahol Uma Thurman, Quentin Tarantino kedvenc színésznője volt a zsűritársa. Milyen megfontolásból választották őt a zsűri élére? Kellett egy hangzatos név a csapatba, vagy amellett, hogy a legfelkapottabb hollywoodi sztárok egyike, a filmművészeti ismereteivel, felkészültségével is képes lenyűgözni az embert?

Uma Thurman már hat évvel ezelőtt is zsűritag volt Cannes-ban, és bizonyára elégedettek voltak vele, ha idén ugyanebben a minőségben visszavárták. Művelt, intelligens ember, határozott véleménnyel. Sztárságából eredően rengeteg kötelezettsége volt, de arra mindvégig ügyelt, hogy a vetítések után elég időnk legyen megbeszélni a látottakat. Ő is, én is már Cannes-ban tudtuk, hogy életműdíjat kap Karlovy Varyban, ezért rengeteget kérdezett a fesztiválról, a filmekről és a közönségről. Mindenütt tisztelet övezi a világon, amit tőlünk is megkapott.

Zárt körű fogadás, szigorúan ellenőrzött meghívókkal?

Volt olyan is Cannes-ban. Azon az ebéden, amelyet a zsűritagoknak rendeztek, találkozhattam Roman Polanskival, Pedro Almodóvarral, Michael Hanekével, Juliette Binoche-sal és Isabelle Huppert-rel. Fotósok, riporterek nem lehettek jelen. Nagy élmény volt.

Filmes tudásával, felkészültségével ki lepte meg a legjobban az elmúlt tizenhat év alatt?

Elsőként Robert Redfordot említeném, de Jude Law-val is mélyreható beszélgetéseket lehet folytatni. Karlovy Varyban talán nem is volt olyan sztárvendégünk, aki ne lett volna igazi mozirajongó.

Évi ötszáz film megtekintése után képes még elfogulatlanul beülni a moziba?

Minden filmet „szűzen” nézek. Úgy, mintha semmi közöm nem lenne a szakmához. Ezt meg kellett tanulni, máshogy nem is lenne értelme. Tiszta fejjel, lenullázott elvárásokkal nézek minden filmet, kizárva minden külső tényezőt. Hagyom, hogy meglepjenek a látottak, s az érzelmeim szabadon kavarogjanak. Mindig végignézem a filmet. Még akkor is, ha nem tetszik. A többit az agyamra bízom. Az pedig azonnal törli a rosszat.

Az olasz filmek mellett, gondolom, csak az olasz feleségét szereti jobban. Vannak nagy, közös mozizásaik?

Otthon több filmet nézünk meg együtt. Moziba ritkán jutunk el. Két gyermekünk van, sok hárul a feleségemre. Egyébként sincs könnyű helyzetben. Olaszországban végzett bölcsészkaron, és velem tartott egy számára teljesen idegen nyelvi közegbe. Szerencsére gyorsan megszerette Prágát, én meg boldog vagyok, hogy a sors összehozott bennünket.