Pozsony. Mégsem árusíthatnak gyógyszereket a hipermarketek, a parlament egészségügyi bizottsága nem támogatja a gyógyszertörvénynek azt a módosítását, mely ezt lehetővé tenné.
Hipermarketekben ezután sem lesz gyógyszer
A jogszabálytervezet lehetővé teszi a patikusok számára, hogy a beteg beleegyezésével azonos hatású, de olcsóbb gyógyszert adjanak ki az orvos által javasoltnál. Erről természetesen tájékoztatniuk kell a beteg kezelőorvosát is. Tóth Ernesztina szerint ezzel bonyolultabbá válik az adminisztráció, mivel a betegnek mindenképpen írásban kell beleegyezését adnia a gyógyszercseréhez. Bastrnák Tibor (MKP) szerint ez a rendelkezés a betegeknek kedvez, akiknek így kevesebbet kell majd fizetniük az orvosságért. Az olcsóbb készítményekről az orvosoknak már ma is tájékoztatniuk kell a betegeket. (lpj)
Kinek adnak gyógyszerkönyvecskét?
Pozsony. A módosítás lehetőséget teremt úgynevezett gyógyszerkönyvecskék bevezetésére, melyekben az orvosok vezetnék a beteg által használt patikaszereket. „Egyes biztosítók tapasztalatai igazolják azt, hogy így csökkenthető a felesleges gyógyszerfogyasztás olyan betegek esetében, akik 8-10 készítményt használnak egyszerre – állítja Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának elnöke. – Ha azonban az orvos rendesen vezeti a beteg kórlapját, akkor ez a könyvecske gyakorlatilag felesleges.” Ilyeneket feltehetően csak a krónikus betegségben szenvedő és a sok gyógyszert használó páciensek esetében alkalmaznak majd. (l. p. j.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.