Helyesli a ZMOS a Btk. kormány által javasolt módosítását

Jozef Božik

Helyesli a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS), hogy a kormány javasolta a Büntető törvénykönyv módosítását és a visszaesők szigorúbb megbüntetését, és ezzel teljesíti az önkormányzatok folyamatosan hangoztatott elvárását – jelentette ki a kormány döntésére reagálva Jozef Božik, a ZMOS elnöke. A TASR-t Zuzana Špačeková, a ZMOS irodavezetője tájékoztatta.

„Ez nem csupán egy papírra vetett törvényi változás, mert ha következetesen érvényesítik a gyakorlatban, segítenek az önkormányzatoknak, a városi és községi rendőröknek és maguknak az állampolgároknak, hiszen az emberek huzamos ideje kénytelenek szembesülni a visszaesők agresszivitásával. A ZMOS követni fogja a módosítás gyakorlati megvalósítását és együttműködik a hatóságokkal, hogy ennek kézzel fogható eredménye legyen a mindennapi életben” – tette hozzá Božik.

Szerinte a kormány pontosan azokat az intézkedéseket dolgozta bele a módosításba, amelyeket a társulás javasolt. „Ez fontos üzenet a lakosság számára, hogy nem lesznek tolerálva az ismétlődő vagyon elleni bűncselekmények, és az önkormányzatok támogatást kapnak a közrend fenntartásához” – tette hozzá.

A Büntető törvénykönyv módosításával a kisebb lopásoknál ismét bevezetné a kormány a háromszor és elég elvét, tehát a visszaesőknél a bűnismétlés bűncselekménye érvényesülne. Aki egy éven belül háromszor követ el ilyen vétséget, függetlenül az okozott kár nagyságától két év szabadságvesztésre ítélhető. Módosul a végrehajtási rendtartás is, a végrehajtó bűncselekmény és vétség elkövetése esetében is elrendelhet végrehajtást a károk megtérítése érdekében. A kormány javasolta, hogy a parlament gyorsított eljárásban hagyja jóvá a módosítást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?