Heger emlékeztetett az SaS ígéretére, hogy nem buktatja meg a kormányt

Eduard Heger Richard Sulík

Amikor az SaS a nyár végén távozott a koalícióból, azt ígérte, nem fogja megbuktatni a kormányt – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a rendkívüli parlamenti ülésen. Az SaS-t arra kérte, „térjen le a rövidebb útról”, mert a párt képviselőinek szavazatai fognak dönteni. Emlékeztetett 2011-re, amikor az ellenzék a kormány bukását és az előrehozott parlamenti választást várta. Szerinte most a demokrácia a tét.

„Azzal léptek ki a koalícióból, hogy konstruktív ellenzék lesznek és sose buktatják meg a kormányt. Ezért nagyon meglepődtem a múlt héten, amikor a kormány megbuktatását kezdeményezték” – intézte szavait Heger az SaS képviselőihez.

Leszögezte, hogy a koalíció nem kötött semmilyen megállapodást az ellenzékkel, és szerinte az SaS szavazói szorítanak a kormánynak. „Azt akarják, hogy vállvetve folytassuk az ország talpra állítását. Nem tudok megbékélni azzal, hogy azért kelljen befejeznie ennek a kormánynak, mert egy demokratikus párt szövetkezett azokkal, akik ellen közösen harcoltunk” – jelentette ki a kormányfő.

„Robert Fico és Peter Pellegrini ma ugyanúgy várja a kormány bukását, mint 2011-ben a Radičová-kormány végét, hogy visszatérjenek a hatalomba. Csak most még türelmetlenebbek, mert arra várnak, hogy az igazságszolgáltatást hallgattassák el” – emlékeztetett Heger, felidézve, hogy 2011-ben ennek az lett a következménye, hogy a demokratikusan gondolkodó választók nem mentek el szavazni.

Heger felsorolta a 2012-es választások után felálló kormányok botrányait és emlékeztetett azokra a reformokra, amelyeket közösen készítettek elő az SaS-szel.

A törvényhozási folyamattal kapcsolatos kritikára Heger azzal válaszolt, hogy a 100 gyorsított eljárásban elfogadott tervezet közül 83 a járvány idejére esett, körülbelül ötöt fogadtak el az ukrajnai háború kapcsán, a többit pedig az energetikai válsággal összefüggésben.

Richard Sulík, az SaS elnöke azzal reagált, hogy a kormány bukása nem juttatja vissza a hatalomba a Smer, az előrehozott választás viszont feltehetően igen, ezért javasolnak más forgatókönyveket is. Branislav Gröhling (SaS) kijelentette, Heger keze alatt szétesik az állam, Jana Bittó Cigániková (SaS) pedig emlékeztette, kérlelték Hegert, tegyen rendet az OĽaNO-ban, hogy működhessen a kormánykoalíció.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?