Határon túli magyarok ellen uszító Facebook-poszt miatt rendelt el nyomozást az ügyészség

szavazás
Budapest |

A "Ne szavazhasson, aki SOHA nem élt itt" Facebook-oldal egyik posztja miatt indított nyomozást az ügyészség Magyarországon. Az oldal ellopta a székelyföldi Felsősófalván élő panziós, Parajdi Kálmán Endre családi képét, és ráírták a saját uszító, és tartalmában is hamis üzenetüket.
 

Parajdi hiába kommentelt a poszt alá, azt nem törölte az oldal. Az ügyészség közelménye után végül mégis leszedték. 

Az ügyészség közleménye szerint feljelentést kaptak, mert „ismeretlen személy a választási kampányhoz kapcsolódóan jogosulatlanul tette közzé egy erdélyi magyar család fotóját az egyik közösségi oldalon úgy, hogy a fotó mellé a családot hátrányosan érintő, valótlan tartalmú bejegyzéseket fűzött”. A poszt írója egyúttal arra buzdít, hogy minden olyan felhasználó ossza meg ezt a képet, akinek elege van a „szavazatvásárlásból”.

Az ügyészség azt írja, hogy az érintett család nem adta hozzájárulását a fotó közzétételéhez, a képet és az ahhoz kapcsolódó valótlan bejegyzést több ezren megosztották, illetve a közzététel után a család gyalázkodó üzeneteket kapott.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a feljelentésben foglalt adatokat értékelte, és megállapította, hogy a fénykép felhasználása, közzététele kapcsán a személyes adattal visszaélés vétségének gyanúja megállapítható, ezért a nyomozást elrendelte.

(Forrás: 444.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?