Hamran: Fico és Kaliňák célja a megfélemlítés és a vizsgálat befolyásolása

Hamran István
Pozsony |

Hamran István ideiglenesen megbízott rendőrfőkapitány úgy tekint Robert Fico, a Smer elnöke és Robert Kaliňák elnökségi tag korábbi, Norbert Bödör őrizetbe vételével kapcsolatos kijelentéseire, mint amelyek célja a megfélemlítés és a vizsgálat befolyásolása. Hamran a közösségi hálón tette közzé az állásfoglalását.

„Elfogadhatatlannak tartom, hogy egy fejlett demokratikus társadalomban – amelyet Robert Fico, a második legerősebb ellenzéki párt elnöke annyit emleget a nyilatkozataiban – a párttársával, Robert Kaliňákkal közösen megfélemlítse a bűnüldöző szerveket és az országos rendőrfőkapitányt” – fogalmazott Hamran.

Hozzátette: rendőrfőnökként a nyomozás nem tartozik a hatáskörébe, és azt sem szabhatja meg, hogy a bűnüldöző szervek ki után nyomozzanak.

Miután újfent őrizetbe vették Norbert B. nyitrai vállalkozót, Fico kijelentette, hogy Hamrannak és másoknak is távozniuk kellene a hivatalukból. „A bűnüldöző szervek feladata lesz megítélni, vajon a távozás mellett nem kell-e véletlenül máshová is elvonulniuk a durva törvénysértések, az emberi jogok durva megsértése miatt” – fűzte hozzá. A Smer elnöke szerint Bödör ártatlan. Kaliňák is elszámoltatást követel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?