Ivan Štefunko. Fotó - TASR
Ha a KDH megszavazza az alkotmánymódosítást, a PS komolyan újragondolja a két párt viszonyát

Ivan Štefunko, a PS alelnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a KDH és a Keresztény Unió úgy döntöttek, együttműködnek a Smerrel. Hozzátette, hogy ha az alkotmánymódosítás a kereszténydemokrata képviselők segítségével átmegy, a PS-nek „komolyan újra kell gondolnia” a KDH-hoz fűződő viszonyát.
Štefunko erről az STVR Sobotné dialógy (Szombati párbeszédek) című műsorában beszélt, amelynek egyik témája a koalíció által indítványozott alkotmánymódosítás volt, amelyről várhatóan jövő héten szavaz a parlament, és amely egyebek mellett tiltaná a béranyaságot, és kimondaná, hogy két nem létezik: férfi és nő. A PS alelnöke szerint a szlovák társadalomnak ennél sokkal fontosabb problémákkal kell megbirkóznia. Igor Janckulík, a KDH parlamenti frakciójának vezetője pénteken megerősítette, hogy a módosítást a KDH tíz képviselője - František Mikloškót kivéve - meg fogja szavazni.
A műsor másik vendége Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter és a Hlas elnöke volt, aki Štefunkónak címezve kijelentette: foglalkoznak a kórházakkal, a hidakkal és az egyéb általa említett problémákkal is, de ez még nem zárja ki, hogy elfogadjanak egy olyan alkotmánymódosítást, amely szerinte a normalitást képviseli. Hozzátette: a Hlas továbbra is szeretné elérni, hogy az alkotmányból kerüljön ki az a paragrafus, amely akadályozza, hogy az országot több választókerületre osszák fel. Andrej Danko, az SNS elnöke ugyanakkor pénteken leszögezte, hogy a pártja ezt a javaslatot nem támogatja.
Kedden találkozik Pellegrini a koalíciós és az ellenzéki pártok elnökeivel
A műsor másik kiemelt témája a védelmi kiadások növelése volt. A Hlas elnöke, Matúš Šutaj Eštok a műsorban bejelentette, hogy az erről szóló kerekasztal-beszélgetésére kedden, 13:00 órakor kerül sor. Ez utóbbit Peter Pellegrini köztársasági elnök hívta össze, hogy a koalíciós és az ellenzéki pártelnökökkel közösen vitassa meg a biztonsági és védelmi kiadások növelésének kérdését még a júniusi hágai NATO-csúcs előtt.
Šutaj Eštok ezzel kapcsolatban elmondta:
a Hlas részt vesz a kerekasztal-beszélgetésen, és olyan emelést fog szorgalmazni, amely nem hat negatívan a szlovákiai lakosok életminőségére, mivel az szerinte nem történhet az emberek, és főleg nem a legsebezhetőbb csoportok rovására.
Ivan Štefunko, a PS alelnöke úgy foglalt állást, hogy a pártja támogatja a védelmi kiadások növelését, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az anyagi forrásokat jó stratégiával, hatékonyan kell felhasználni.
Šutaj Eštko a műsorban kilátásba helyezte azt is, hogy az ún. COVID-amnesztiákról szóló törvény újratárgyalását, amelyet Peter Pellegrini államfő megvétózott, a parlament szeptemberi ülésére halasztják. Szeretnék ugyanis először látni Peter Kotlár (SNS-jelölt) járványügyi kormánybiztos jelentését a pandémia kezeléséről, amelyet június végéig kell bemutatnia.
Šutaj Eštok Irán megtámadásáról: fokozzuk a biztonsági intézkedéseket
A műsorban külügyi témák is szóba kerültek, elsősorban a közel-keleti válság. Šutaj Eštok és Štefunko is kitérő választ adtak arra a kérdésre, hogy Izrael népirtást követ-e el a Gázai övezetben. A Hlas elnöke szerint ennek eldöntése a nemzetközi bíróságok feladata, nem a politikusoké.
Štefunko a civil áldozatok magas számára és a humanitárius katasztrófára utalva hozzátette: ami ott történik, azt nem tudja másként értékelni, mint súlyos jogtalanságként és igazságtalanságként, ami mindenképpen elítélendő.
„Amikor gyerekek halnak meg, nem maradhatunk csendben” – jelentette ki Šutaj Eštok, hozzátéve, hogy az EU-nak és Szlovákiának is nyomást kell gyakorolnia Izraelre, egyrészt hogy deeszkalálja a konfliktust Iránnal, amelyet a héten megtámadott, másrészt hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot Gázában.
Šutaj Eštok hangsúlyozta: a szlovák rendőrség már péntekre virradó éjjel megerősítette a zsinagógák védelmét, reagálva Irán megtámadására. Szerinte ez a konfliktus biztonsági fenyegetéshullámot indíthat el, konkrétan a migrációt, a terrorizmust, az üzemanyagok árának emelkedését említette. Hozzátette: a hatóságok fokozott figyelmet fordítanak a tömegrendezvényekre is, hogy garantálják a lakosok biztonságát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.