Pozsony. Nem járt el jogtalanul a Korrupcióellenes Hivatal nyomozója az úgynevezett számítógépperben – cáfolta a napokban felröppent hírt a belügyminisztérium.
Gyanúsított jelentett fel nyomozót
Pozsony. Nem járt el jogtalanul a Korrupcióellenes Hivatal nyomozója az úgynevezett számítógépperben – cáfolta a napokban felröppent hírt a belügyminisztérium. A Legfelsőbb Bíróság nyilvántartásából törvénytelenül kiiktatott számítógépek kapcsán indított eljárás gyanúsítottja továbbra is a Legfelsőbb Bíróság egyik munkatársa. Silvia Š. állítólag 30 darab számítógép szavatossági idejét szándékosan ötről két évre rövidítette meg, a hibásnak nyilvánított berendezést pedig kiselejtezte; az államnak ezzel egymillió koronás kárt okozott. Silvia Š. azonban feljelentést tett az ügyészségen a Korrupcióellenes Hivatal nyomozója ellen, amiért a kihallgatás során nem ismertette őt jogairól, sőt a kihallgatás végeztével figyelmeztette: vigyázzon magára, mivel elég bizonyítékot gyűjtöttek már össze ellene. (dp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.