Gröhling: Logisztikailag kivitelezhetetlen az iskolák hétfői újranyitása

koronavírus iskola

Logisztikailag kivitelezhetetlen lenne az iskolák hétfői (november 30.) újranyitása. Ezt a szerdai kormányülés után jelentette ki Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter, hozzátéve: bizonyos dolgokat nem lehet ilyen gyorsan „bestartolni”. Az iskolák újranyitása lesz az egyik témája a központi válságstáb szerda délutáni ülésének.

A miniszter szerint ebben a témában végleges döntés még nem született, tovább folyik a tárgyalás és az eszmecsere.

„800 000 gyerek van a rendszerben, akikre hatással vagyunk, rajtuk kívül tanárok és igazgatók, akiknek fel kell készülniük” – mutatott rá az oktatási miniszter, hozzátéve: bővebben a központi válságstáb ülése után fog nyilatkozni a témában. Gröhling úgy véli, az is segítséget jelentene a pedagógusoknak, ha a gyerekek csak két héttel karácsony előtt ülnének vissza az iskolapadba, mert így átismételhetnék velük a tananyagot és felmérhetnék, hogy milyen szinten vannak a diákok.

Az alapiskolák felső tagozatos tanulói és a középiskolások október 26-tól távoktatáson vesznek részt. Az egyetemisták távoktatása a téli szemeszter végéig tart. Klasszikus formában jelenleg csak az alapiskolák alsó tagozatán és az óvodákban folyik a tanítás. A hátrányos helyzetű tanulók is bemehetnek az iskolába, de csak kis, legfeljebb hat fős csoportokban tanulhatnak. Igor Matovič (OĽANO) kormányfő a központi válságstáb hétfői (november 23.) ülése után kilátásba helyezte, hogy az alapiskolák felső tagozatos tanulói és a középiskolások decemberben két hétre visszaülhetnének az iskolapadba. A javaslat részletei egyelőre nem ismertek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?