Pozsony. Botránnyá fajulhat Ružena Szabová ügyész speciális bíróvá választása. Kiderült ugyanis, nem egészen feddhetetlen: a közelmúltban fegyelmi eljárás folyt ellene, amiért a homonnai ügyészségen – elfoglaltságra hivatkozva – nem foglalkozott egy neki osztott üggyel.
Gond a speciális bírónővel
Ellenben a korrupció ellen nyilvánosan harcoló, emberjogi aktivistaként is ismert Ján Hrubalát, a kormányhivatal korrupcióellenes ügyekkel foglalkozó osztályvezetőjét nem támogatták elegen. Pedig esélyes volt: pontszámai alapján a a második helyen szerepelt. A tanácsnak állítólag semmi kifogása nem volt ellene, a jelen lévő 16 személyből mégis csak nyolcan szavaztak rá; két voks hiányzott. Hrubala a dolgot lapunknak nem óhajtotta kommentálni.
Az igazságügyi tárca nem furcsállja a voksolás eredményét. Érdeklődésünkre a sajtóosztály leszögezte: nem a tárca választja a speciális bírókat, s megfelelő biztosíték, hogy a jelöltek számos ellenőrzésen esnek át.
Miroslav Abelovský, a parlament alkotmányjogi bizottságának tagja szerint a speciális bíróság intézményét rosszul készítették elő, ezért nem kezdhette el tevékenységét szeptembertől. „Jogkörét a besztercebányai bíróság vette át. Nem fogják győzni a munkát, arról nem is beszélve, hogy az ottani bírókat az NBÚ nem ellenőrizte. Szerintem idén nem jön létre a speciális bíróság” – mondta az Új Szónak Abelovský, aki számított Hrubala kudarcára. „Csak azok lepődhettek meg, akik a bíróságot nem tartják független szervnek, és abban a tévhitben élnek, hogy amit mondanak, az úgy is lesz” – tette hozzá.
Még nem tudni, mikor kezdi a speciális bíróság a súlyos bűncselekményekkel, szervezett bűnözéssel, korrupcióval, maffiával összefüggő ügyek tárgyalását. Létrehozásával kezdettől fogva gondok vannak. Az eredeti terv szerint már májusban meg kellett volna alakulnia, de az NBÚ nem győzte a jelöltek átvilágítását. Bonyolítja a helyzetet, hogy kevesen jelentkeztek, s az öt javasolt személy közül csak kettőt választottak speciális bíróvá, ami háromtagú szenátus létrehozásához sem elég. A törvény ráadásul kilenc bírót szab meg.
Értesüléseink szerint a Besztercebányai Kerületi Bíróság hat bírája egyelőre bírja az iramot. Amint az ügyészség vádemelést tesz, az ügyet a kerületi bíróság veszi át, s a döntésig felügyeli. Eddig körülbelül 250 ügyről van szó. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.